Ezra 4

Hungarian(i) 1 Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy a kik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének: 2 Menének Zorobábelhez és a családfõkhöz, s mondának nékik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük s néki áldozunk Esárhaddon, Assiria királyának idejétõl fogva, a ki ide hozott fel minket! 3 És monda nékik Zorobábel és Jésua és Izráel családainak többi fõi: Nem veletek együtt kell nékünk házat építeni a mi Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, a miképen megparancsolta nékünk a király, Czírus, Persia királya. 4 És igyekezék e tartomány népe megkötni Júda népének kezeit és elrémíteni azt az építéstõl. 5 És felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Czírusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig. 6 És Ahasvérus uralkodásakor, uralkodásának kezdetén, vádolást írának Júda és Jeruzsálem lakói ellen. 7 Artaxerxes napjaiban pedig Bislám, Mithredathes és Tábeél s ennek többi társai írtak vala Artaxerxeshez a persiai királyhoz, s e levelet arám betûkkel írták, mely azután arám nyelvre fordíttatott át. 8 Rehum, a helytartó és Simsai, a kanczellár, írának egy levelet Jeruzsálem ellen Artaxerxes királyhoz ekképen. 9 [Írának pedig] ekkor Rehum, a helytartó és Simsai, a kanczellár és ezeknek többi társaik: a Dineusok, Afársatakeusok, Tarpeleusok, Afárseusok, Arkeveusok, Babilóniabeliek, Susánkeusok, Dehaveusok és a Hélameusok. 10 És a többi népek, a kiket a nagy és dicsõséges Asznapár vitt el és tett lakosokká Samária városában és a többi városokban, melyek a folyóvizen túl vannak és a többi. 11 Ez mássa a levélnek, melyet hozzá, Artaxerxes királyhoz küldének: "A te szolgáid, a folyóvizen túl lévõ férfiak, és a többi. 12 Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, a kik feljöttek tõled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kõfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják. 13 Mostan tudtára légyen a királynak, hogy ha ez a város megépíttetik s a kõfalak elkészülnek, adót, rovást és úti vámot nem fognak fizetni, s a királyok jövedelmét megkárosítják. 14 Mostan, mivel a palota savával sózunk s épen ezért a király kárát nem illik elnéznünk, ez okért küldjük e levelet és tudatjuk a királylyal, 15 Hogy nézzen utána valaki atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni a történetek könyvében, és megtudod, hogy e város visszavonó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt, s hogy eleitõl fogva lázadások történtek abban, ezért pusztíttatott is el e város. 16 Tudatjuk mi a királylyal, hogy ha ez a város megépülend és a kõfalak elkészülnek: ennek miatta birtokod a folyóvizen túl nem lészen." 17 A király választ küldött Rehumnak, a helytartónak és Simsainak, a kanczellárnak és többi társaiknak, a kik Samariában laknak vala, és minden folyóvizen túl lakozóknak: "Békesség és a többi. 18 A levél, melyet hozzánk küldtetek, világosan felolvastatott elõttem; 19 És megparancsolám, hogy nézzenek utána, és úgy találák, hogy ez a város eleitõl fogva királyok ellen támadó volt, és hogy pártütés és lázadás történt vala benne; 20 És hogy hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben és uralkodtak minden a folyóvizen túl lakókon, és adó, rovás és úti vám fizettetett nékik. 21 Mostan azért parancsoljátok meg, hogy akadályozzák meg a férfiakat, s e város ne építtessék addig, míg tõlem parancsolat nem jövend; 22 És meglássátok, hogy ebben valami mulasztást el ne kövessetek, hogy ne nevekedjék a veszedelem a királyok megkárosítására!" 23 Mihelyt Artaxerxes király levelének mássa felolvastaték Rehum és Simsai, a kanczellár és társaik elõtt, menének nagy hamarsággal Jeruzsálembe a zsidókhoz, és megakadályozák õket erõvel és hatalommal. 24 Akkor megszünék az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.