Job 20 Cross References - Hungarian

1 Felele pedig a Naamából való Czófár, és monda: 2 Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem. 3 Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem. 4 Tudod-é azt, hogy eleitõl fogva, mióta az embert e földre helyheztette, 5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való? 6 Ha szinte az égig érne is az õ magassága, és a felleget érné is a fejével: 7 Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van õ? 8 Mint az álom, úgy elrepül és nem találják õt; eltünik, mint az éjjeli látomás. 9 A szem, a mely rá ragyogott, nem [látja] többé, és az õ helye sem törõdik már vele. 10 Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az õ rablott vagyonát. 11 Csontjai, ha megtelnek is ifjú erõvel, de vele együtt roskad az a porba. 12 Ha édes az õ szájában a gonoszság, és elrejti azt az õ nyelve alá; 13 És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között: 14 Az õ étke elváltozik az õ gyomrában, vipera mérgévé lesz a belében. 15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az õ hasából kiûzi azt az Isten. 16 A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg õt, 17 [Hogy] ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat. 18 A mit [másoktól] szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az õ cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak. 19 Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt. 20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát. 21 Az õ falánksága elõl semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az õ jóléte. 22 Mikor teljes az õ bõsége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá. 23 Mikor meg akarja tölteni a hasát, reá bocsátja haragjának tüzét, és azt önti rá étele gyanánt. 24 Mikor vasból csinált fegyver elõl fut, aczélból csinált íj veri át. 25 Kihúzza és az kijön a testébõl és kivillan az epéjébõl; rettegés támad felette. 26 Mindenféle titkos sötétség van az õ vagyonán; fúvás nélkül való tûz emészti meg õt; elpusztíttatik az is, a mi sátrában megmaradt. 27 Megjelentik álnokságát az egek, és a föld ellene támad. 28 Házának jövedelme eltünik, szétfoly az az õ haragjának napján. 29 Ez a gonosz ember fizetése Istentõl, és az õ beszédének jutalma a Mindenhatótól.

Job 2:11

11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az õ lakó helyébõl: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják õt.

Job 11:1

1 Felele a Naamából való Czófár, és monda:

Job 42:9

9 Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.

Job 4:2

2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

Job 13:19

19 Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

Job 20:3

3 Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem.

Job 32:13-20

13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember! 14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki. 15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó. 16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé. 17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet! 18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek. 19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad. 20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

Psalms 31:22

22 Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerõsített városon!

Psalms 39:2-3

2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen. 3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

Psalms 116:11

11 Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.

Proverbs 14:29

29 A haragra késedelmes bõvelkedik értelemmel; a ki pedig elméjében hirtelenkedõ, bolondságot szerez az.

Proverbs 29:20

20 Láttál-é beszédeiben hirtelenkedõ embert? a bolond felõl több reménység van, hogynem a felõl!

Ecclesiastes 7:9

9 Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.

Jeremiah 20:9

9 Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az õ nevében többé nem szólok; de mintha égõ tûz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erõlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.

Mark 6:25

25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré õt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelõ János fejét egy tálban.

Romans 10:2

2 Mert bizonyságot teszek felõlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.

James 1:19

19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.

Job 19:3

3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?

Job 19:29

29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!

Job 20:2

2 Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem.

Job 27:11

11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

Job 33:3

3 Igaz szívbõl [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.

Psalms 49:3

3 Akár közemberek fiai, akár fõemberek fiai, együtt a gazdag és szegény.

Psalms 78:2-5

2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl. 3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk, 4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett. 5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;

Genesis 1:28

28 És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

Genesis 9:1-3

1 Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. 2 És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; 3 Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.

Job 8:8-9

8 Mert kérdezd meg csak az azelõtti nemzedéket, és készülj csak fel az õ atyáikról való tudakozódásra! 9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.

Job 15:10

10 Õsz is, agg is van közöttünk, jóval idõsebb a te atyádnál.

Job 32:7

7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!

Psalms 115:16

16 Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.

Exodus 15:9-10

9 Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom. 10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

Judges 16:21-30

21 De a Filiszteusok megfogták õt, és kiszúrták szemeit, és levezették õt Gázába, és ott megkötözték két vaslánczczal, és õrölnie kellett a fogházban. 22 De az õ fejének haja újra kezdett nõni, miután megnyíretett. 23 És mikor a Filiszteusok fejedelmei összegyûltek, hogy az õ istenüknek, Dágonnak nagy áldozatot áldozzanak, és hogy örvendezzenek, mondának: Kezünkbe adta a mi istenünk Sámsont, a mi ellenségünket. 24 És [mikor] látta õt a nép, dícsérték az õ istenöket, mert - mondának - kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját, és a ki sokakat megölt mi közülünk. 25 Lõn pedig, hogy mikor megvídámult az õ szívök, mondának: Hívjátok Sámsont, hadd játszék elõttünk. És elõhívák Sámsont a fogházból, és játszék õ elõttük, és az oszlopok közé állították õt. 26 Sámson pedig monda a fiúnak, a ki õt kézenfogva vezette: Ereszsz el, hadd fogjam meg az oszlopokat, a melyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam hozzájuk. 27 A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, és ott voltak a Filiszteusok összes fejedelmei, és a tetõzeten közel háromezeren, férfiak és asszonyok, a Sámson játékának nézõi. 28 Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erõsíts meg engemet, csak [még] ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért! 29 És átfogta Sámson a két középsõ oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott. 30 És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erõvel megrándította [az oszlopokat,] és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.

Esther 5:11-12

11 És elbeszélé nékik Hámán gazdagságának dicsõségét, fiainak sokaságát és mindazt, a mivel felmagasztalta õt a király, és hogy feljebb emelte õt a fejedelmeknél és a király szolgáinál; 12 És monda Hámán: Nem is hívott Eszter királyné mást a királylyal a lakomára, a melyet készített, hanem csak engem, és még holnapra is meghivattattam hozzá a királylyal.

Esther 7:10

10 Felakaszták azért Hámánt a fára, a melyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja.

Job 5:3

3 Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

Job 8:12-13

12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fûnél elébb elszárad. 13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenrõl elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.

Job 8:19

19 Ímé ez az õ pályájának öröme! És más hajt ki a porból.

Job 15:29-34

29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet. 30 Nem menekül meg a setétségtõl, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétõl pusztul el. 31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma. 32 Nem idejében telik el [élete,] és az ága ki nem virágzik. 33 Lehullatja, mint a szõlõvesszõ az õ egresét, elhányja, mint az olajfa az õ virágát. 34 Mert a képmutató házanépe meddõ, és tûz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

Job 18:5-6

5 Sõt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az õ tüzöknek szikrája. 6 A világosság elsötétedik az õ sátorában, szövétneke kialszik felette.

Job 27:8

8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?

Job 27:13-23

13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek: 14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem. 15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják. 16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: 17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik. 18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó. 19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen. 20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar. 21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl. 22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl. 23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.

Psalms 37:35-36

35 Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa; 36 De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.

Psalms 73:18-20

18 Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket. 19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl. 20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.

Matthew 7:21

21 Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

Matthew 13:20-21

20 A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja; 21 De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik.

Acts 12:22-23

22 A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé. 23 És azonnal megveré õt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsõséget; és a férgektõl megemésztetvén, meghala.

Galatians 6:4

4 Minden ember pedig az õ maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve.

James 4:16

16 Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz.

Genesis 11:4

4 És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.

Isaiah 14:13-14

13 Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. 14 Felibök hágok a magas felhõknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.

Daniel 4:11

11 Erõsen kiálta, és így szóla: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az õ ágairól.

Daniel 4:22

22 És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idõ múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.

Amos 9:2

2 Ha a Seolba ássák is be magokat, kezem onnan is kiragadja õket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszom õket!

Obadiah 1:3-4

3 Szíved kevélysége csalt meg téged, ki szikla-hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, a ki mondja az õ szívében: Ki vonhatna le engem a síkra?! 4 Ha oly magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet: onnan is levonnálak, ezt mondja az Úr.

Matthew 11:23

23 Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lõnek, mind e mai napig megmaradt volna.

1 Kings 14:10

10 Azért ímé én veszedelmet hozok a Jeroboám házára, és kiirtom Jeroboámnak még az ebét is, és mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben, és kihányom a Jeroboám háza maradékait, miképen a ganéjt kihányják, mígnem vége lesz.

2 Kings 9:37

37 És olyan lesz Jezréel földjén a Jézabel teste, mint a mezõn a ganéj, úgy, hogy senki meg nem mondhatja: Ez Jézabel!

Job 4:20

20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

Job 7:10

10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

Job 8:18

18 Ámha kiirtják helyérõl, megtagadja ez õt: Nem láttalak!

Job 14:10

10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?

Psalms 83:10

10 Úgy bánj velök, mint Midjánnal, mint Siserával, mint Jábinnal a Kison patakjánál!

Jeremiah 8:2

2 És kiterítik azokat a napra és a holdra és az égnek minden serege elé, amelyeket szerettek, és a melyeknek szolgáltak, és a melyek után jártak, és a melyeket kerestek, és a melyek elõtt leborultak; nem szedetnek össze, el sem temettetnek, ganéjjá lesznek a föld színén!

Job 18:18

18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségérõl elüldözik õt.

Psalms 18:10

10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.

Psalms 73:20

20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.

Psalms 90:5

5 Elragadod õket; [olyanokká] lesznek, [mint az] álom; mint a fû, a mely reggel sarjad;

Isaiah 29:7-8

7 Mint éjjeli álomlátás, olyan lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Áriel ellen, s a kik hadakoznak ellene és vára ellen, és õt megszorítják. 8 És lesz, mint mikor álmodik az éhezõ, és ímé eszik, és midõn fölserken, üres a hasa, és mint mikor álmodik a szomjazó, és ímé iszik, és midõn fölserken, ímé szomjas és lelke eped: így lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Sion hegye ellen.

Job 7:8

8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

Job 20:7

7 Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van õ?

Job 27:3

3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

Psalms 37:10

10 Egy kevés [idõ] még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.

Psalms 37:36

36 De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.

Psalms 103:15-16

15 Az embernek napjai olyanok, mint a fû, úgy virágzik, mint a mezõnek virága. 16 Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az õ helye sem ismeri azt többé.

Exodus 9:2

2 Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket:

Exodus 12:36

36 Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Égyiptombeliek elõtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Égyiptombelieket.

Exodus 22:1

1 Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért.

Exodus 22:3

3 Ha reá sütött a nap, vérbûn van miatta: fizessen; ha nincs néki: adassék el tolvajságáért.

2 Samuel 12:6

6 A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.

Job 5:4

4 Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse õket.

Job 20:18

18 A mit [másoktól] szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az õ cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak.

Job 27:16-17

16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: 17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

Psalms 109:10

10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]

Proverbs 6:31

31 És ha rajta kapatik, hétannyit kell adnia, az õ házának minden marháját érette adhatja;

Proverbs 28:3

3 A szegény ember[bõl támadott] elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esõhöz, mely nem hágy kenyeret.

Luke 19:8

8 Zákeus pedig elõállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitõl valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.

Job 13:26

26 Hogy ily [sok] keserûséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

Job 19:20

20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

Job 21:26

26 Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi õket.

Psalms 25:7

7 Ifjúságomnak vétkeirõl és bûneimrõl ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!

Proverbs 5:11-13

11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested, 12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém, 13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!

Proverbs 5:22-23

22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg. 23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.

Proverbs 14:32

32 Az õ nyavalyájába ejti magát az istentelen; az igaznak pedig halála idején is reménysége van.

Ezekiel 24:13

13 A te tisztátalanságodban fajtalanság van, mivelhogy tisztogattalak, de meg nem tisztultál, azért tisztátalanságodból többé meg nem tisztulsz, míg meg nem nyugotom haragomat rajtad.

Ezekiel 32:27

27 És nem feküsznek együtt az erõsekkel, kik elestek a körülmetéletlenek közül, kik hadiszerszámaikkal szálltak alá a sírba s kiknek az õ fegyvereiket fejük alá tették; mert lõn az õ vétkök csontjaikon, mivelhogy félelmére [valának] a vitézeknek az élõk földjén.

John 8:21

21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bûneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.

John 8:24

24 Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.

Acts 1:25

25 Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson.

Genesis 3:6

6 És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék.

Job 15:16

16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!

Psalms 10:7

7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.

Psalms 109:17-18

17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle. 18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.

Proverbs 9:17-18

17 A lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörûséges! 18 És az nem tudja, hogy ott élet nélkül valók vannak; és a pokol mélyébe esnek az õ hivatalosai!

Proverbs 20:17

17 Gyönyörûséges az embernek az álnokságnak kenyere; de annakutána betelik az õ szája kavicsokkal.

Ecclesiastes 11:9

9

Numbers 11:18-20

18 A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok. 19 Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon; 20 Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz elõttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és sírtatok õ elõtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?

Matthew 5:29-30

29 Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. 30 És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.

Mark 9:43-49

43 És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre. 44 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 45 És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre. 46 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 47 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. 48 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 49 Mert mindenki tûzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.

Romans 8:13

13 Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.

Deuteronomy 32:24

24 Éhségtõl aszottan, láztól emésztetten és keserû dögvésztõl - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt.

2 Samuel 11:2-5

2 És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala. 3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda [egy ember:] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége? 4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához. 5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!

2 Samuel 12:10-11

10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen. 11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

Job 20:16

16 A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg õt,

Psalms 32:3-4

3 Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. 4 Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerõm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.

Psalms 38:1-8

1 Dávid zsoltára emlékeztetõül. 2 Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem! 3 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. 4 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt. 5 Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett. 6 Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt. 7 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok. 8 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.

Psalms 51:8-9

8 Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensõmben bölcseségre tanítasz engem. 9 Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.

Proverbs 1:31

31 Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.

Proverbs 23:20-21

20 Ne légy azok közül való, a kik borral dõzsölnek; azok közül, a kik hússal dobzódnak. 21 Mert a részeges és dobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az aluvás.

Proverbs 23:29-35

29 Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége? 30 A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. 31 Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az õ csillogását; könnyen alá csuszamlik, 32 Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp. 33 A te szemeid nézik az idegen asszonyt, és a te elméd gondol gonoszságot. 34 És olyan leszel, mint a ki fekszik a tenger közepiben, és a ki fekszik az árbóczfának tetején. 35 Ütöttek engem, nékem nem fájt; vertek, nem éreztem! Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt.

Jeremiah 2:19

19 A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.

Malachi 2:2

2 Ha meg nem hallgatjátok és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsõséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre!

Romans 3:13

13 Nyitott sír az õ torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.

Proverbs 23:8

8 A te falatodat, a melyet megettél, kihányod; és a te ékes beszédidet csak hiába vesztegeted.

Matthew 27:3-4

3 Akkor látván Júdás, a ki õt elárulá, hogy elítélték õt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a fõpapoknak és a véneknek, 4 Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.

Isaiah 30:6

6 Jövendölés dél barma ellen: A nyomor és szorongatás földén keresztül, a honnan nõstény és hím oroszlán és viperák és szárnyas sárkányok [jõnek ki;] viszik szamárcsikók hátán gazdagságukat, és a tevéknek púpján kincsöket a népnek, a mely pedig nem használ.

Matthew 3:7

7 Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek õ hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendõ haragjától megmeneküljetek?

Acts 28:3-6

3 Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada. 4 Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult. 5 De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn. 6 Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt.

Numbers 14:23

23 Nem látják meg azt a földet, a mely felõl megesküdtem az õ atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem.

Deuteronomy 32:13-14

13 A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat; 14 Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.

2 Samuel 17:29

29 Mézet, vajat, juhot, ünõsajtokat hozának Dávidnak és az õ vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.

2 Kings 7:2

2 És felelvén egy fõember, a kinek kezére támaszkodott a király, az Isten emberének, monda: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? És monda [Elizeus:] Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belõle.

Job 29:6

6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Psalms 36:8-9

8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. 9 Dúslakodnak házadnak bõséges javaiban; megitatod õket gyönyörûségeid folyóvizébõl.

Psalms 81:16

16 Az Úrnak gyûlölõi hízelegnének néki, és örökkévaló volna az õ idejök. [ (Psalms 81:17) És õ megelégítené õt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltenélek be téged! ]

Isaiah 7:15

15 Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani;

Isaiah 7:22

22 És lészen, hogy a tej bõsége miatt vajat eszik; mert vajat és mézet eszik, valaki csak megmaradott e földön.

Isaiah 41:17

17 A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom õket, én, Izráel Istene, nem hagyom el õket.

Jeremiah 17:6-8

6 Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. 7 Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr; 8 Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hõség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendõben nem retteg, sem a gyümölcsözéstõl meg nem szûnik.

Luke 16:24

24 És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjának hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.

Revelation 22:1

1 És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékébõl jõvén ki

Job 20:5

5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?

Job 20:10

10 Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az õ rablott vagyonát.

Job 20:15

15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az õ hasából kiûzi azt az Isten.

Job 31:25

25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Job 31:29

29 Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

Proverbs 1:12

12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;

Isaiah 24:7-11

7 Gyászol a must, elhervad a szõlõ, és sóhajtnak minden vidám szívûek. 8 Megszünt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendõk zajgása, a cziterának vídámsága megszünt. 9 Énekléssel nem isznak bort; keserû a részegítõ ital az ívónak; 10 Rommá lõn az álnokság városa, bezároltatott minden ház, senki be nem mehet! 11 Az utczákon panaszkodás hallik a bor miatt; minden öröm alkonyra szállt, a föld vígassága elköltözött.

Jeremiah 11:15-16

15 Mi köze az én kedveltemnek az én házamhoz? Temérdek istentelenséget cselekedtél; a szent húst abbahagytad; mikor gonoszságban vagy, akkor örvendezel. 16 Lombos, szép formás gyümölcsû olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai.

Jeremiah 22:13

13 Jaj annak, a ki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul; a ki az õ felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét néki meg nem adja.

Jeremiah 22:17

17 De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak, és az ártatlan vérére, és ragadozásra és erõszak elkövetésére.

Jeremiah 51:34

34 Benyelt engem, megemésztett engem Nabukodonozor, a babiloni király, üres edénynyé tett engem, benyelt engem mint a sárkány, betöltötte a hasát az én csemegéimmel, [és] kivetett engemet.

Jeremiah 51:44

44 Megfenyítem Bélt is Babilonban, és kivonom szájából, a mit benyelt, és többé nem futnak hozzá a nemzetek, Babilonnak kõfala is ledõl.

Lamentations 2:16

16 Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el õt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!

Ezekiel 7:12

12 Eljött az idõ, elközelgett a nap; a vevõ ne örüljön, az eladó ne szomorkodjék, mert harag [jön] minden sokaságára.

Hosea 8:7-8

7 Mert szelet vetnek és vihart aratnak. Nem indul szárba; termése nem ad lisztet; ha adna is, idegenek nyelik be azt. 8 Elnyeletett Izráel! Olyan immár a népek közt, mint az edény, [a melyen] nincs gyönyörûség.

Hosea 9:1

1 Ne örvendezz Izráel oly vígan, mint a pogányok; mert paráználkodással elszakadtál a te Istenedtõl, és szeretted a bûnbért minden búzaszérûn.

Amos 8:4

4 Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök, és e föld szegényeinek kipusztítására.

Matthew 23:13

13 De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek elõtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.

Matthew 23:24

24 Vak vezérek, a kik megszûritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek.

James 4:8-9

8 Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bûnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívûek. 9 Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra.

Deuteronomy 28:33

33 A te földednek gyümölcsét, és minden fáradságos szerzeményedet oly nép emészti fel, a melyet nem ismertél, sõt elnyomott és megnyomorított leszel minden idõben.

1 Samuel 12:3-4

3 Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr elõtt és az õ felkentje elõtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitõl fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek. 4 Õk pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitõl semmit el nem fogadtál.

1 Kings 21:19

19 És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, a hol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!

Job 18:15

15 Az lakik sátorában, a ki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.

Job 21:27-28

27 Ímé, jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, a melyekkel méltatlankodtok ellenem; 28 Mert ezt mondjátok: Hol van ama fõembernek háza, hol van a gonoszok lakozásának sátora?

Job 22:6

6 Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.

Job 24:2-12

2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik. 3 Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik. 4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak. 5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára. 6 A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik. 7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. 8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. 9 Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik. 10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét. 11 Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak. 12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.

Job 31:13-22

13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem: 14 Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki? 15 Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében? 16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem; 17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett; 18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt! 19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt; 20 Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett; 21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet; 22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Job 31:38-39

38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak; 39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Job 35:9

9 A sok erõszak miatt kiáltoznak; jajgatnak a hatalmasok karja miatt;

Psalms 10:18

18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.

Psalms 12:5

5 A kik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak; ki lehetne Úr felettünk?

Proverbs 14:31

31 A ki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtõjét; az pedig tiszteli, a ki könyörül a szûkölködõn.

Proverbs 22:22-23

22 Ne rabold ki a szegényt, mert szegény õ; és meg ne rontsd a nyomorultat a kapuban; 23 Mert az Úr forgatja azoknak ügyét, és az õ kirablóik életét elragadja.

Ecclesiastes 4:1

1 Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, [nyilván van] azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az õket nyomorgatóknak kezekbõl erõszaktételt [szenvednek], és vígasztalójuk nincs nékik.

Ecclesiastes 5:8

8 Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert [egyik] felsõrendû vigyáz a [másik] felsõrendûre, és ezek felett [még] felsõbbrendûek [vannak.]

Isaiah 5:7-8

7 A seregek Urának szõlõje pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Õ gyönyörûséges ültetése; és várt jogõrzésre, s ím lõn jogorzás; és irgalomra, s ím lõn siralom! 8 Jaj azoknak, a kik a házhoz házat ragasztanak, és mezõt foglalnak a mezõkhöz, míg egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön!

Lamentations 3:34

34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Ezekiel 22:29

29 A föld népe nyomorgatást cselekszik és ragadományt ragadoz, a szûkölködõt és szegényt sanyargatja, s a jövevényt törvénytelen nyomorgatja.

Amos 4:1-3

1 Halljátok meg e beszédet Básánnak ünõi, a kik Samaria hegyén vagytok; a kik nyomorgatjátok a szegényeket, megrontjátok az ügyefogyottakat, a kik azt mondják az õ uroknak: Hozd elõ, hadd igyunk! 2 Megesküdt az Úr Isten az õ szentségére, hogy ímé napok következnek reátok, a mikor szigonyokkal visznek el titeket, és a ti maradékotokat halászó horgokkal. 3 És a réseken mentek ki, mindenikõtök egyenest; és a Hermónba vettettek, ezt mondja az Úr.

Micah 2:2

2 Megkívánják a mezõket és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az õ házanépét az embert és az õ örökségét!

Micah 2:9

9 Népem asszonyait kiûzitek boldogságuk házából; kisdedeiktõl örökre elveszitek az én dicsõségemet.

James 2:6

6 Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak- é rajtatok, és nem õk hurczolnak-é titeket a törvény elé?

James 2:13

13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.

James 5:4

4 Ímé a ti mezõiteket learató munkások bére, a mit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.

Ecclesiastes 5:13-14

13 Van gonosz nyavalya, a melyet láttam a nap alatt: az õ urának veszedelmére tartott gazdagság; 14 Ugyanis az a gazdagság elvész valami szerencsétlen eset miatt, és ha fia született néki, annak kezében nem lesz semmi.

Isaiah 57:20-21

20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. 21 Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!

Job 15:29

29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.

Job 18:19

19 Sem fia, sem unokája nem lesz az õ népében, és semmi maradéka az õ tanyáján.

Jeremiah 17:11

11 [Mint] a fogoly madár, mely [fiakat] gyûjt, melyeket nem õ költött, [olyan,] a ki gazdagságot gyûjt, de nem igazán; az õ napjainak felén elhagyja azt, a halálakor pedig bolonddá lesz.

Luke 16:24-25

24 És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjának hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. 25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.

2 Kings 24:2

2 És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte õket Júdára, hogy elveszessék õt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott szolgái, a próféták által.

Job 1:15

15 De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

Job 1:17

17 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

Job 3:17

17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Job 16:11

11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Job 18:7

7 Erõs léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg õt.

Psalms 39:5

5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

Ecclesiastes 2:18-20

18 Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme! 19 Gyûlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz. 20 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!

Isaiah 10:6

6 Istentelen nemzetség ellen küldtem õt, és haragom népe ellen rendelém, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utczák sarát.

Revelation 18:7

7 A mennyire dicsõítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az õ szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.

Genesis 19:24

24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.

Exodus 9:23

23 Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesõt, és tûz szálla le a földre, és jégesõt bocsáta az Úr Égyiptom földére.

Numbers 11:33

33 A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.

Psalms 11:6

6 Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök!

Psalms 78:30-31

30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala: 31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;

Isaiah 21:4

4 Reszket szívem, iszonyúság rettent, a kedves éjszakát remegéssé tevé nékem.

Luke 12:17-20

17 Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. 18 És monda: Ezt cselekszem: Az én csûreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. 19 És [ezt] mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendõre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! 20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tõled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?

2 Samuel 22:35

35 Kezeimet harczra tanítja,

1 Kings 20:30

30 És a többiek elmenekültek Afek városába; de a falak rászakadtak a megmaradott huszonkétezer emberre, és Benhadád is elfutott és ott bolyongott a városban kamaráról-kamarára.

Proverbs 7:23

23 Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

Isaiah 24:18

18 És lesz, hogy a ki fut a rettegésnek szavától, verembe esik, és a ki kijõ a verembõl, megfogatik a tõrben, mert az egek csatornái megnyílnak, és megrendülnek a föld oszlopai.

Jeremiah 48:43-44

43 Félelem, verem és tõr [jõ] te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr. 44 A ki elfut a félelem elõl, a verembe esik, és a ki kijõ a verembõl, a tõrben fogatik meg, mert rábocsátom Moábra az õ megfenyítésének esztendejét, azt mondja az Úr.

Amos 5:19

19 Mintha valaki oroszlán elõl szaladna, és medve bukkanna rá; vagy pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg.

Amos 9:1-3

1 Látám az Urat állani az oltáron, és mondá: Üsd meg az oszlop fejét, hadd rendüljenek meg a küszöbök, és döntsd azokat mindnyájok fejére. A megmaradókat pedig fegyverrel ölöm meg. Nem fog elfutni közülök a futó, és nem menekül meg közülök a menekülõ. 2 Ha a Seolba ássák is be magokat, kezem onnan is kiragadja õket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszom õket! 3 És ha a Kármel tetején rejtõznének is el, onnan is elõkeresem és elhozom õket; és ha szemeim elõl a tenger fenekére bújnának is, ott is parancsolok a kígyónak és megmarja õket.

Deuteronomy 32:41

41 Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyûlölõimnek.

2 Samuel 18:14

14 Monda azért Joáb: Nem akarok elõtted késedelmezni; és võn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.

Job 6:4

4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Job 15:21

21 A félelem hangja [cseng] az õ füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!

Job 16:13

13 Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Job 18:11

11 Mindenfelõl félelmek rettentik õt, és üldözik õt léptennyomon.

Job 27:20

20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

Psalms 7:12

12 Isten igaz biró; és olyan Isten, a ki mindennap haragszik.

Psalms 73:19

19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl.

Psalms 88:15

15 Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?

Jeremiah 20:3-4

3 És lõn másnap, hogy kivevé Passúr Jeremiást a tömlöczbõl, és monda néki Jeremiás: Nem Passúrnak nevezett téged az Úr, hanem Mágor Missábibnak; 4 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, én félelembe ejtelek téged és minden barátodat, és elhullanak az õ ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára; az egész Júdát pedig odaadom a babiloni király kezébe, és elviszi õket Babilonba, és fegyverrel vágja le õket:

2 Corinthians 5:11

11 Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten elõtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek elõtt is nyilván vagyunk.

Job 18:18-19

18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségérõl elüldözik õt. 19 Sem fia, sem unokája nem lesz az õ népében, és semmi maradéka az õ tanyáján.

Psalms 21:9

9 Megtalálja kezed minden ellenségedet; jobbod megtalálja gyûlölõidet.

Psalms 109:9-15

9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé. 10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.] 11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét. 12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin! 13 Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök! 14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék! 15 Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,

Psalms 120:4

4 Vitéznek hegyes nyilait fenyõfa parázsával.

Isaiah 8:22

22 És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, õ pedig a sûrû sötétben elhagyatva!

Isaiah 14:20-22

20 Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [sem!] 21 Készítsetek öldöklést az õ fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét! 22 És felkelnek õ ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr;

Isaiah 30:33

33 Mert készen van a szörnyû tûzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tûz és fa bõven; az Úr fuvallata gyújtja meg azt, mint kénköves patak.

Matthew 3:12

12 A kinek szóró lapát van az õ kezében, és megtisztítja az õ szérûjét; és az õ gabonáját csûrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tûzzel.

Matthew 8:12

12 Ez ország fiai pedig kivettetnek a külsõ sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.

Jude 1:13

13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygõ csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.

Deuteronomy 31:28

28 Gyûjtsétek én hozzám a ti törzseiteknek minden vénjét és a ti elõljáróitokat, hadd mondjam el ez ígéket az õ füleik hallására, és hadd hívjam bizonyságul ellenök a mennyet és földet.

Job 16:18

18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

Psalms 44:20-21

20 Noha kiûztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát. 21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:

Isaiah 26:21

21 Mert ímé az Úr kijõ helyérõl, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!

Jeremiah 29:23

23 Mert istentelenséget cselekedtek Izráelben, és paráználkodtak az õ felebarátjaik feleségével, és az én nevemben hazugságot szóltak, a mit nem parancsoltam nékik. Én pedig tudom azt, és bizonyság vagyok, azt mondja az Úr!

Malachi 3:5

5 Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztõk ellen, a paráznák és hamisan esküvõk ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.

Luke 12:2-3

2 Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jõne; és oly titok, mely ki ne tudódnék. 3 Annakokáért a mit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és a mit fülbe sugtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.

Romans 2:16

16 Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.

1 Corinthians 4:5

5 Azért idõ elõtt semmit se ítéljetek, míg el nem jõ az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentõl lészen a dícsérete.

Deuteronomy 28:31

31 A te ökröd szemed elõtt vágatik le, és nem eszel abból; a te szamarad elragadtatik elõled, és nem tér vissza hozzád; a te juhaid ellenségeidnek adatnak, és nem lesz, a ki megszabadítson.

2 Kings 20:17

17 Ímé eljõ az idõ, a mikor mindaz, a mi a te házadban van, és a mit eltettek a te atyáid e mai napig, elvitetik Babilóniába, és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr.

Job 5:5

5 A mit learatnak néki, az éhezõ eszi meg, a töviskerítésbõl is elviszi azt, kincseiket tõrvetõk nyelik el.

Job 20:18-22

18 A mit [másoktól] szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az õ cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak. 19 Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt. 20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát. 21 Az õ falánksága elõl semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az õ jóléte. 22 Mikor teljes az õ bõsége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá.

Job 21:30

30 Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul.

Job 27:14-19

14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem. 15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják. 16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: 17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik. 18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó. 19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

Proverbs 11:4

4 Nem használ a vagyon a haragnak idején; az igazság pedig kiragad a halálból.

Zephaniah 1:18

18 Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg õket az Úr haragjának napján, és az õ féltõ szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.

Matthew 16:26

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az õ lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az õ lelkéért?

James 5:1-3

1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, a melyek elkövetkeznek reátok. 2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; 3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tûz. Kincset gyûjtöttetek az utolsó napokban!

Revelation 18:17

17 És minden hajósmester és a hajókon levõk mind, a sokaság és az evezõk, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának.

Deuteronomy 29:20-28

20 Nem akar majd az Úr annak megbocsátani, sõt felgerjed akkor az Úrnak haragja és búsulása az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok, a mely meg van írva e könyvben, és eltörli az Úr annak nevét az ég alól. 21 És kiválasztja azt az Úr veszedelemre, Izráelnek minden törzse közül, a szövetségnek minden átka szerint, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben. 22 És ezt fogja mondani a következõ nemzedék, a ti fiaitok, a kik ti utánatok támadnak, és az idegen, a ki messze földrõl jön el, ha látni fogják e földnek csapásait és nyomorúságait, a melyekkel megnyomorította azt az Úr: 23 Kénkõ és só égette ki egész földjét, be sem vethetõ, semmit nem terem, és semmi fû sem nevekedik rajta; olyan, mint Sodomának, Gomorának, Ádmának és Czeboimnak elsülyesztett helye, a melyeket elsülyesztett az Úr haragjában és búsulásában. 24 Azt fogják majd kérdezni mind a nemzetek: Miért cselekedett az Úr így ezzel a földdel? Micsoda nagy felgerjedése ez a haragnak? 25 És ezt mondják majd: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az õ atyáik Istenének szövetségét, a melyet akkor kötött velök, a mikor kihozta õket Égyiptom földérõl; 26 És elmentek, és szolgáltak idegen isteneket, és imádták azokat; [olyan] isteneket, a kiket nem ismertek volt és nem adott nékik [az Isten.] 27 És felgerjedett az Úrnak haragja e föld ellen, hogy reá hozza mindazt az átkot, a mely meg van írva e könyvben. 28 És kigyomlálta õket az Úr az õ földjökrõl haragjában, búsulásában és nagy indulatjában; és vetette õket más földre, a mint mai nap [is ]van.

Job 18:21

21 Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, a ki nem tiszteli Istent.

Job 27:13

13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

Job 31:2-3

2 És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevõt-é veszedelem?

Psalms 11:5-6

5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelõjét, gyûlöli az õ lelke. 6 Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök!

Lamentations 3:38

38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

Matthew 24:51

51 És ketté vágatja õt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.