Job 23 Cross References - Hungarian

¹ Felele pedig Jób, és monda: ² Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. ³ Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig. ⁴ Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel. ⁵ Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. ⁶ Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! ⁷ Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! ⁸ Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre. ⁹ Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom. ¹⁰ De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. ¹¹ Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el. ¹² Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. ¹³ Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. ¹⁴ Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála. ¹⁵ Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle. ¹⁶ Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. ¹⁷ Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!

² Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! ³ Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

¹¹ Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

¹ Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

⁶ És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.

⁴ Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerõm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.

² Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám. ³ Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. ⁴ Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. ⁵ Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. ⁶ Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl. ⁷ Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: ⁸ Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? ⁹ Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

¹⁹ Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl! ²⁰ Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

³ Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten elõtt kivánom védeni ügyemet.

²¹ Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.

³⁵ Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm. ³⁶ Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném! ³⁷ Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

¹ Ekkor szóla az Úr Jóbnak a forgószélbõl, és monda: ² Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem! ³ Avagy semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy? ⁴ És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgõ hangon szólasz- é, mint õ? ⁵ Ékesítsd csak fel magadat fénynyel és méltósággal, ruházd fel magadat dicsõséggel és fenséggel!

⁸ Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!

⁶ Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok õt segítségül, a míg közel van. ⁷ Hagyja el a gonosz az õ útát, és a bûnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bõvelkedik a megbocsátásban.

⁷ Ha bûneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!

¹⁹ Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az õ bûneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. ²⁰ Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.

⁶ Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és a kiknek elõször hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:

²⁵ Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot? ²⁶ És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért. ²⁷ És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok. ²⁸ Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. ²⁹ És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért. ³⁰ Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat. ³¹ És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért. ³² És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért.

¹² Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

¹² Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje õket a föld színérõl? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. ¹³ Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelrõl a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyrõl szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.

¹³ És monda Mózes az Úrnak: Ha meghallják az égyiptombeliek (mert közülök hoztad fel e népet a te hatalmad által): ¹⁴ Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtõl szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhõd megállott õ rajtok, és felhõoszlopban jársz te õ elõttök nappal, éjjel pedig tûzoszlopban. ¹⁵ Hogyha mind egyig elveszted e népet, így szólanak majd e népek, a melyek hallották a te híredet, mondván: ¹⁶ Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, a mely felõl megesküdött nékik, azért öldöste le õket a pusztában. ¹⁷ Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván: ¹⁸ Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de [a bûnöst] nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen. ¹⁹ Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig.

⁸ Óh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az õ ellenségei elõtt! ⁹ Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földrõl: mit cselekszel majd a te nagy nevedért?

¹⁸ Ímé, elõterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

¹⁹ Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

¹¹ A te nevedért, Uram, bocsásd meg bûnömet, mert sok az.

¹ Ítélj meg engem oh Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és hamis embertõl szabadíts meg engem.

²⁶ Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!

¹⁸ Hajtsad, én Istenem, a te füledet [hozzánk] és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedrõl neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban [bízva] terjesztjük elõdbe a mi esedezéseinket. ¹⁹ Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedrõl neveztetik a te városod és a te néped.

² Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

²² Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj. ²³ Mennyi bûnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

² Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál. ³ Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. ⁴ Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem! ⁵ Az én fülemnek hallásával hallottam felõled, most pedig szemeimmel látlak téged. ⁶ Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!

³ Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tõletek ítéltessem meg, vagy emberi [ítélet]naptól; sõt magam sem ítélem meg magamat. ⁴ Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az.

⁴ Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

¹⁹ Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

³³ Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között! ³⁴ Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

²¹ Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

³ Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erõ [támadt.]

⁴ Nincsen haragom, de ha tövis és gaz jõ elém, csatára megyek ellene, és meggyújtom azt mind együtt;

⁸ Mérték szerint ítélted õt, midõn elvetetted! Reájok fútt kemény lehelletével a keleti szél napján.

³³ Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erõs kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok.

³⁵ És vezetlek titeket a népek pusztájára, hol szemtõl-szembe törvénykezem veletek.

⁹ És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. ¹⁰ Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs.

¹⁵ A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

¹⁸ No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bûneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínûek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.

⁵ Mindörökké haragszik-é, mindvégig bosszankodik-é? Ímé, ezt mondod, de cselekszed a gonoszságokat, a mint tõled telik.

¹ Igaz vagy Uram, hogyha perlek [is] veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekrõl! Miért szerencsés az istentelenek útja? [Miért] vannak békességben mindnyájan a hûtlenkedõk?

¹⁹ Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék. ²⁰ Annakokáért a törvénynek cselekedeteibõl egy test sem igazul meg õ elõtte: mert a bûn ismerete a törvény által vagyon. ²¹ Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyrõl tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; ²² Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,

¹ Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

³³ Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; ³⁴ Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sõt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:

¹¹ Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

¹⁴ Hátha még azt mondod: Te nem látod õt; az ügy elõtte van és te reá vársz!

¹ Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?

¹ Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára. ² Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orczádat tõlem? ³ Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?

¹⁵ Bizony Te elrejtõzködõ Isten vagy, Izráelnek Istene, szabadító!

¹⁶ Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

⁴⁶ Az õ ifjúságának napjait megrövidítetted, gyalázatot borítottál reá. Szela.

¹⁷ Én pedig várom az Urat, a ki elrejté orczáját Jákób házától, és benne bízom.

¹⁹ Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle.

² És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az õ parancsolatait vagy nem?

³ Óh Uram, emlékezzél meg róla, hogy te elõtted hûséggel és tökéletes szívvel jártam, és hogy azt cselekedtem, a mi jó volt a te szemeid elõtt. És sírt Ezékiás nagy sírással.

¹¹ De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?! ¹² Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak õ magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elõl.

⁵ Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg õt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged? ⁶ Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van õ, csak életét kiméld.

⁵ Az én fülemnek hallásával hallottam felõled, most pedig szemeimmel látlak téged. ⁶ Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban! ⁷ Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám, Jób. ⁸ Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égõáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az õ személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám Jób.

⁶ Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.

³ Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.

¹⁰ Mert megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, a mint tisztítják az ezüstöt.

¹ Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára. ² Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat. ³ Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

³ Az olvasztótégely az ezüst számára van, és a kemencze az aranyéra; a szívek vizsgálója pedig az Úr.

⁹ És beviszem a harmadrészt a tûzbe, és megtisztítom õket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom õket, a mint próbálják az aranyat; õ segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem õ! Õ pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!

² De kicsoda szenvedheti el az õ eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az õ megjelenésekor? Hiszen olyan õ, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! ³ És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi õket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.

¹⁷ Monda néki harmadszor [is]: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor [is] mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!

¹⁹ Mindazáltal megáll az Istennek erõs fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.

¹⁷ Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, õ, ki az ígéreteket nyerte,

² Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, ³ Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. ⁴ A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.

¹² Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az õt szeretõknek.

⁷ Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendõ, de tûz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsõségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;

² És most ímé a király elõttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megõszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is elõttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig. ³ Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr elõtt és az õ felkentje elõtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitõl fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek. ⁴ Õk pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitõl semmit el nem fogadtál. ⁵ És õ monda nékik: Legyen bizonyság az Úr ti ellenetek, és bizonyság az õ felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Õk pedig mondának: Legyen bizonyságul.

⁹ Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

⁵ Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

²⁰ És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem. ²¹ Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem; ²² Mert megõriztem az Úrnak útait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtõl. ²³ Mert minden ítélete elõttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól. ²⁴ És tökéletes voltam elõtte, õrizkedtem az én vétkemtõl.

³ Mert hízeleg néki önmagának, ha bûnét elkövetheti, ha gyûlölködhetik.

¹⁸ Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.

⁵ A görbe utakra tévedezõket pedig ragadtassa el az Úr, együtt a gonosztevõkkel; békesség legyen Izráelen!

⁶ Azokat is, a kik elfordultak az Úr követésétõl, és a kik nem keresik az Urat és nem tudakoznak felõle.

¹³ És a kõsziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak. ¹⁴ És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörûségeitõl megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek. ¹⁵ A melyik pedig a jó földbe [esett,] ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketûréssel.

¹⁸ Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az elsõ naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idõ alatt, ¹⁹ Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;

³³ Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: ³⁴ Sõt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeirõl és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.

⁷ Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsõséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;

¹² Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni õszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.

¹⁰ Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk elõttetek, a kik hisztek.

²⁰ Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél. ²¹ Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. ²² De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava:] Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertõjébe.

¹⁰ Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

²² Végy csak oktatást az õ szájából, és vésd szívedbe az õ beszédeit!

⁹ Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. ¹⁰ Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestõl fogva igazságosak.

¹¹ Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.

¹⁰³ Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél [édesbb] az az én számnak!

¹²⁷ Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.

¹⁶ Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedrõl neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!

⁴² Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hû és bölcs sáfár, kit az úr gondviselõvé tõn az õ háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?

⁴⁶ Megjõ annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja õt, és a hitetlenek sorsára juttatja.

³² Õ pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.

³⁴ Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az õ dolgát elvégezzem.

⁶⁶ Ettõl fogva sokan visszavonulának az õ tanítványai közül és nem járnak vala többé õ vele. ⁶⁷ Monda azért Jézus a tizenkettõnek: Vajjon ti is el akartok-é menni? ⁶⁸ Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. ⁶⁹ És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.

³¹ Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;

²² Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.

³⁸ Az igaz pedig hitbõl él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. ³⁹ De mi nem vagyunk meghátrálás [emberei], hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.

² Mint most született csecsemõk, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;

¹⁹ Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felõlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.

¹⁹ Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é õ valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené? ²⁰ Ímé [parancsolatot] vettem, hogy áldjak; ha õ áld, én azt meg nem fordíthatom.

¹² Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? ¹³ Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

¹⁰ Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

¹⁴ Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.

²⁹ Ha õ nyugalmat ád, ki kárhoztatja õt? Ha elrejti arczát, ki láthatja meg azt? Akár nép elõl, akár ember elõl egyaránt;

³ Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi.

⁶ Mind megteszi az Úr, a mit akar: az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben.

²¹ Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.

¹⁵ Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható.

¹⁴ Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.

²⁴ Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém: ²⁵ Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik. ²⁶ Ez az elvégezett tanács az egész föld felõl, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. ²⁷ Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erõtelenné? Az õ keze fel van emelve; ki fordítja el azt?

¹⁰ Ki megjelentem kezdettõl fogva a véget, és elõre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat;

³⁵

¹⁹ Mondod azért nékem: Miért fedd hát [engem?] [Hiszen] az õ akaratának kicsoda áll ellene?

⁹ Megismertetvén velünk az Õ akaratjának titkát az Õ jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, ¹⁰ Az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak; ¹¹ Õ benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az õ akaratjának tanácsából cselekszik,

¹⁷ Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

³ Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

¹⁹ Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

² Felhõ és homályosság van körülte; igazság és jogosság az õ székének erõssége.

²⁷ Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! ²⁸ Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!

⁹ Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszõt és ki rendeli azt?!

³³ Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az õ ítéletei s kinyomozhatatlanok az õ útai!

³ Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.

⁹ Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

⁸ A kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is.

¹⁵ Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

³ Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.

²³ Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!

³ Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

¹²⁰ Borzad testem a tõled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtõl.

¹⁶ Hallám és reszket a bensõm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.

³ És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek elõttök;

²⁰ És õ monda nékik: Ne hívjatok engem Naóminak, hívjatok inkább Márának, mert nagy keserûséggel illetett engem a Mindenható.

² Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,

¹⁴ Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.

¹⁶ Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

⁵ Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!

¹⁶ Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek elõttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem.

⁴⁶ És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtõl, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendõben hír jõ, és a másik esztendõben is a hír, hogy erõszakosság van a földön, uralkodó [tör] uralkodóra!

¹⁵ Jaj ez a nap! Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól.

²⁰ Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyûjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, a melyet én e helyre hozok. És megvitték a királynak a választ.

⁹ És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

²² Nem hiszi, hogy kijut a sötétségbõl, mert kard hegyére van õ kiszemelve.

⁶ A világosság elsötétedik az õ sátorában, szövétneke kialszik felette.

¹⁸ A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségérõl elüldözik õt.

⁸ Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

¹¹ Avagy a setétség, hogy ne láthass, és a vizek árja, a mely elborít!

¹ Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevõk elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elõl ragadtatik el az igaz;