John 17 Cross References - Hungarian

1 Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsõítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsõítsen téged; 2 A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. 3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. 4 Én dicsõítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. 5 És most te dicsõíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsõséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele elõtt. 6 Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. 7 Most tudták meg, hogy mindaz te tõled van, a mit nékem adtál: 8 Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, õ nékik adtam; és õk befogadták, és igazán megismerték, hogy én tõled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. 9 Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. 10 És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsõíttetem õ bennök. 11 És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! 12 Mikor velök valék a világon, én megtartám õket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megõrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. 13 Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy õk az én örömemet teljesen bírják õ magokban. 14 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyûlölte õket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. 15 Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól. 16 Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. 17 Szenteld meg õket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. 18 A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is õket e világra; 19 És én õ érettök [oda] szentelem magamat, hogy õk is megszenteltekké legyenek [az] igazságban. 20 De nemcsak õ érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az õ beszédökre hisznek majd én bennem; 21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy õk is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. 22 És én azt a dicsõséget, a melyet nékem adtál, õ nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: 23 Én õ bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted õket, a miként engem szerettél. 24 Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsõségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése elõtt. 25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; 26 És megismertettem õ velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen õ bennök, a mellyel engem szerettél, és én [is] õ bennök [legyek.]

Psalms 121:1-2

1 Grádicsok éneke. 2 Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet.

Psalms 123:1

1 Grádicsok éneke.

Isaiah 38:14

14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!

Mark 14:41

41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bûnösök kezébe adatik.

Luke 18:13

13 A vámszedõ pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek!

Luke 22:53

53 Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.

John 7:30

30 Akarják vala azért õt megfogni; de senki sem veté reá a kezét, mert nem jött még el az õ órája.

John 7:39

39 Ezt pedig mondja vala a Lélekrõl, a melyet veendõk valának az õ benne hívõk: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsõítteték meg.

John 8:20

20 Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, a mikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg õt, mert még nem jött el az õ órája.

John 11:4

4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsõségére való, hogy dicsõíttessék általa az Istennek Fia.

John 11:41

41 Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.

John 12:23

23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsõíttessék az embernek Fia.

John 12:27-28

27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettõl az órától. De azért jutottam ez órára. 28 Atyám, dicsõítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbõl: Meg is dicsõítettem, és újra megdicsõítem.

John 13:1

1 A husvét ünnepe elõtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az õ órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette õket.

John 13:31-32

31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsõítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsõítteték õ benne. 32 Ha megdicsõítteték õ benne az Isten, az Isten is megdicsõíti õt õ magában, és ezennel megdicsõíti õt.

John 16:32

32 Ímé eljõ az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

John 17:4-5

4 Én dicsõítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. 5 És most te dicsõíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsõséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele elõtt.

Acts 3:13

13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsõítette az õ Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus elõtt, noha õ úgy ítélt, hogy elbocsátja.

Philippians 2:9-11

9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.

1 Peter 1:21

21 A kik õ általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta õt a halálból és dicsõséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.

Psalms 2:6-12

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! 7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. 8 Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait. 9 Összetöröd õket vasvesszõvel: széjjelzúzod õket, mint cserépedényt. 10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! 11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. 12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!

Psalms 110:1

1 Dávidé; zsoltár.

Daniel 7:14

14 És ada néki hatalmat, dicsõséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az õ hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az õ országa meg nem rontatik.

Matthew 11:27

27 Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.

Matthew 28:18

18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

John 3:35

35 Az Atya szereti a Fiút, és az õ kezébe adott mindent.

John 4:14

14 Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.

John 5:21-29

21 Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít. 22 Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; 23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte õt. 24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. 25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljõ az idõ, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek. 26 Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: 27 És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia. 28 Ne csodálkozzatok ezen: mert eljõ az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az õ szavát, 29 És kijõnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt mûvelték, a kárhozat feltámadására.

John 6:27

27 Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten.

John 6:37

37 Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jõ; és azt, a ki hozzám jõ, semmiképen ki nem vetem.

John 6:39

39 Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.

John 6:54-57

54 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. 55 Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. 56 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. 57 A miként elküldött engem amaz élõ Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.

John 10:28-29

28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl. 29 Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [azokat] az én Atyámnak kezébõl.

John 11:25-26

25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; 26 És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?

John 17:6

6 Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

John 17:9

9 Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.

John 17:24

24 Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsõségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése elõtt.

Romans 6:23

23 Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

1 Corinthians 15:25

25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.

Ephesians 1:20

20 A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Õt a halálból, és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben.

Philippians 2:10

10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

Colossians 3:3-4

3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. 4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Õ vele együtt, megjelentek dicsõségben.

1 Timothy 1:16

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelõbb a teljes hosszútûrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek õ benne az örök életre.

Hebrews 1:2

2 A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,

Hebrews 2:8-9

8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett. 9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált.

1 Peter 3:22

22 A ki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erõk.

1 John 1:2

2 (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)

1 John 2:25

25 És az az ígéret, a melyet õ ígért nékünk: az örök élet.

1 John 5:20

20 De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Jude 1:21

21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.

1 Chronicles 28:9

9 Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden [emberi] gondolatot jól ért. Hogyha õt keresénded, megtalálod; ha ellenben õt elhagyándod, õ is elhagy téged mindörökké.

2 Chronicles 15:3

3 Sok ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül, és törvény nélkül van.

Psalms 9:10

10 És lesz az Úr nyomorultak kõvára, kõvár a szükség idején.

Isaiah 48:16

16 Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitõl fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az õ lelkét.

Isaiah 53:11

11 Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket õ viseli.

Isaiah 61:1

1 Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;

Jeremiah 9:23-24

23 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az õ bölcseségével, az erõs se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; 24 Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.

Jeremiah 10:10

10 De az Úr igaz Isten, élõ Isten õ, és örökkévaló király; az õ haragja elõtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az õ felindulását.

Jeremiah 31:33-34

33 Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az õ belsejökbe helyezem, és az õ szívökbe írom be, és Istenökké leszek, õk pedig népemmé lesznek. 34 És nem tanítja többé senki az õ felebarátját, és senki az õ atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert õk mindnyájan megismernek engem, kicsinytõl fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az õ bûneiket, és vétkeikrõl többé meg nem emlékezem.

Hosea 6:3

3 Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az õ kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljõ hozzánk, mint az esõ, mint a késõi esõ, a mely megáztatja a földet.

Mark 9:37

37 A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.

Luke 9:48

48 És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem elküldött; mert a ki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.

John 3:17

17 Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

John 3:34

34 Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.

John 5:36-37

36 De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. 37 A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.

John 5:44

44 Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsõséget, és azt a dicsõséget, a mely az egy Istentõl van, nem keresitek?

John 6:27-29

27 Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten. 28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? 29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit õ küldött.

John 6:57

57 A miként elküldött engem amaz élõ Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.

John 7:29

29 Én azonban ismerem õt, mert õ tõle vagyok, és õ küldött engem.

John 8:19

19 Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.

John 8:54-55

54 Felele Jézus: Ha én dicsõítem magamat, az én dicsõségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsõít engem, a kirõl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, 55 És nem ismeritek õt: de én ismerem õt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem õt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem õt, és az õ beszédét megtartom.

John 10:36

36 Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!

John 11:42

42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.

John 12:49-50

49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. 50 És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.

John 14:9-10

9 Monda néki Jézus: Annyi idõ óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? 10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, õ cselekszi e dolgokat.

John 14:26

26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

John 17:8

8 Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, õ nékik adtam; és õk befogadták, és igazán megismerték, hogy én tõled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

John 17:21

21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy õk is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

John 17:23

23 Én õ bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted õket, a miként engem szerettél.

John 17:25

25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

1 Corinthians 8:4

4 Tehát a bálványáldozati hús evése felõl tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy.

1 Corinthians 15:34

34 Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.

2 Corinthians 4:6

6 Mert az Isten, a ki szólt: setétségbõl világosság ragyogjon, õ gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsõsége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.

1 Thessalonians 1:9

9 Mert azok magok hirdetik felõlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok,

2 Thessalonians 1:8

8 Tûznek lángjában, ki bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának.

1 Timothy 6:15-16

15 A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, 16 Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

Hebrews 8:11-12

11 És nem tanítja kiki az õ felebarátját és kiki az õ atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytõl nagyig. 12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az õ bûneikrõl és gonoszságaikról meg nem emlékezem.

1 John 4:6

6 Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.

1 John 4:14-15

14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül. 15 A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és õ [is] az Istenben.

1 John 5:11-12

11 És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az õ Fiában van. 12 A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

Luke 22:37

37 Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.

John 4:34

34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az õ dolgát elvégezzem.

John 5:36

36 De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.

John 9:3

3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

John 12:28

28 Atyám, dicsõítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbõl: Meg is dicsõítettem, és újra megdicsõítem.

John 14:13

13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsõíttessék az Atya a Fiúban.

John 14:31

31 De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.

John 15:10

10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az õ szeretetében.

John 19:30

30 Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.

Acts 20:24

24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.

2 Timothy 4:7

7 Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Proverbs 8:22-31

22 Az Úr az õ útának kezdetéül szerzett engem; az õ munkái elõtt régen. 23 Örök idõktõl fogva felkenettem, kezdettõl, a föld kezdetétõl fogva. 24 Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. 25 Minekelõtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak elõtte születtem. 26 Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezõket, és a világ porának kezdetét. 27 Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; 28 Mikor megerõsíté a felhõket ott fenn, mikor erõsekké lõnek a mélységeknek forrásai; 29 Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az õ parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: 30 Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörûsége valék mindennap, játszva õ elõtte minden idõben. 31 Játszva az õ földének kerekségén, és gyönyörûségem[et] [lelve ]az emberek fiaiban.

Matthew 25:34

34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felõl állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

John 1:1-3

1 Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. 2 Ez kezdetben az Istennél vala. 3 Minden õ általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.

John 1:18

18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki [õt.]

John 3:13

13 És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennybõl szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.

John 8:58

58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.

John 10:30

30 Én és az Atya egy vagyunk.

John 14:9

9 Monda néki Jézus: Annyi idõ óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?

Philippians 2:6

6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [õ] az Istennel egyenlõ,

Colossians 1:15-17

15 A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek elõtte született; 16 Mert Õ benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Õ általa és Õ reá nézve teremttettek; 17 És Õ elõbb volt mindennél, és minden Õ benne áll fenn.

Hebrews 1:3

3 A ki az õ dicsõségének visszatükrözõdése, és az õ valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bûneinktõl megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,

Hebrews 1:10

10 És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek mûvei az egek;

1 Peter 1:20

20 A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása elõtt, megjelent pedig az idõk végén ti érettetek,

Revelation 3:21

21 A ki gyõz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe ûljön velem, a mint én is gyõztem és ültem az én Atyámmal az õ királyiszékében.

Revelation 5:9-14

9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl, 10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön. 11 És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az õ számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala; 12 Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erõt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsõséget és áldást. 13 Sõt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké. 14 És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élõt.

Revelation 13:8

8 Annakokáért imádják õt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta.

Exodus 3:13-15

13 Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? 14 És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. 15 És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségrõl nemzetségre.

Exodus 9:16

16 Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

Exodus 34:5-7

5 Az Úr pedig leszálla felhõben, és ott álla õ vele, és nevén kiáltá az Urat: 6 És az Úr elvonula õ elõtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. 7 A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bûnt: de nem hagyja a [bûnöst] büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.

Psalms 22:22

22 Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.

Psalms 71:17-19

17 Oh Isten, gyermekségemtõl tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. 18 Vénségemig és megõszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendõnek a te nagy tetteidet. 19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!

Psalms 119:11

11 Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.

Proverbs 2:1-5

1 Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál, 2 Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, 3 Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, 4 Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: 5 Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.

Proverbs 2:10

10 Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörûséges lesz.

Proverbs 3:1-4

1 Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megõrizze a te elméd; 2 Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendõs életet, és békességet hoznak néked bõven. 3 Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; 4 Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei elõtt.

Proverbs 23:23

23 Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcseséget és erkölcsöt és eszességet.

Matthew 11:25-27

25 Abban az idõben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. 26 Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted. 27 Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.

Luke 10:21-22

21 Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted. 22 Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.

John 8:31-32

31 Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; 32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

John 10:27-29

27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem õket, és követnek engem:

John 14:21-24

21 A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. 22 Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? 23 Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. 24 A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.

John 15:3

3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek.

John 15:7

7 Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.

John 15:19

19 Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyûlöl titeket a világ.

John 17:2

2 A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.

John 17:9-11

9 Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. 10 És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsõíttetem õ bennök. 11 És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

John 17:14

14 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyûlölte õket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

John 17:16

16 Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

John 17:26

26 És megismertettem õ velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen õ bennök, a mellyel engem szerettél, és én [is] õ bennök [legyek.]

John 18:9

9 Hogy beteljesüljön a beszéd, a melyet mondott: Azok közül, a kiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el.

Acts 13:48

48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.

Romans 8:28-30

28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik [az] [õ] végzése szerint hivatalosak. 29 Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az õ Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy õ legyen elsõszülött sok atyafi között. 30 A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsõítette.

Romans 11:2

2 Nem vetette el Isten az õ népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésrõl? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván:

Ephesians 1:4-11

4 A szerint, a mint magának kiválasztott minket Õ benne a világ teremtetése elõtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Õ elõtte szeretet által, 5 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Õ akaratjának jó kedve szerint, 6 Kegyelme dicsõségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, 7 A kiben van a mi váltságunk az Õ vére által, a bûnöknek bocsánata az Õ kegyelmének gazdagsága szerint. 8 Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel, 9 Megismertetvén velünk az Õ akaratjának titkát az Õ jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, 10 Az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak; 11 Õ benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az õ akaratjának tanácsából cselekszik,

Colossians 3:16

16 A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.

2 Thessalonians 2:13-14

13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettõl fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében; 14 A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsõségének elvételére.

2 Timothy 1:13

13 Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, a miket én tõlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.

Hebrews 2:12

12 Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked.

Hebrews 3:6

6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erõsen megtartjuk.

1 Peter 1:1

1 Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,

Revelation 2:13

13 Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, a hol a Sátán királyiszéke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hû bizonyságomnak napjaiban sem, a ki megöleték nálatok, a hol a Sátán lakik.

Revelation 3:8

8 Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elõdbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erõd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.

John 7:16-17

16 Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem. 17 Ha valaki cselekedni akarja az õ akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentõl van-é, vagy én magamtól szólok?

John 8:28

28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.

John 10:29-30

29 Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [azokat] az én Atyámnak kezébõl. 30 Én és az Atya egy vagyunk.

John 14:7-10

7 Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek õt, és láttátok õt. 8 Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!

John 14:20

20 Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.

John 16:15

15 Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek.

John 16:27-30

27 Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki. 28 Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához. 29 Mondának néki az õ tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz. 30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errõl hiszszük, hogy az Istentõl jöttél ki.

John 17:10

10 És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsõíttetem õ bennök.

Proverbs 1:3

3 Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;

Proverbs 1:23

23 Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.

Proverbs 2:1

1 Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,

Proverbs 4:10

10 Hallgasd, fiam, és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei.

Proverbs 8:10

10 Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.

Matthew 13:11

11 Õ pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

John 3:33

33 A ki az õ bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.

John 6:68

68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.

John 8:42

42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentõl származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem õ küldött engem.

John 12:49

49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.

John 14:10

10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, õ cselekszi e dolgokat.

John 15:15

15 Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az õ ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.

John 16:27

27 Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki.

John 16:30

30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errõl hiszszük, hogy az Istentõl jöttél ki.

John 17:6-7

6 Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. 7 Most tudták meg, hogy mindaz te tõled van, a mit nékem adtál:

John 17:18

18 A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is õket e világra;

John 17:25-26

25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; 26 És megismertettem õ velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen õ bennök, a mellyel engem szerettél, és én [is] õ bennök [legyek.]

1 Corinthians 11:23

23 Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek elõtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

1 Corinthians 15:1

1 Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,

Ephesians 3:2-8

2 Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; 3 Hogy [tudniillik] kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírám röviden, 4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felõl; 5 A mely egyéb idõkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Õ szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 Hogy [tudniillik] a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az õ ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által. 7 A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Õ hatalmának munkája szerint. 8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;

Ephesians 4:11-12

11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: 12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

1 Thessalonians 2:13

13 Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az [is]), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.

1 Thessalonians 4:1

1 Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tõlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.

1 John 4:14

14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül.

Luke 8:34

34 A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban.

Luke 22:32

32 De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idõvel megtérvén, a te atyádfiait erõsítsed.

John 14:16

16 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.

John 16:26-27

26 Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; 27 Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki.

John 17:20

20 De nemcsak õ érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az õ beszédökre hisznek majd én bennem;

Hebrews 7:25

25 Ennekokáért õ mindenképen idvezítheti is azokat, a kik õ általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.

Hebrews 9:24

24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe elõtt megjelenjék érettünk.

1 John 2:1-2

1 Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. 2 És õ engesztelõ áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.

1 John 5:19

19 Tudjuk, hogy Istentõl vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.

Revelation 12:9

9 És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az õ angyalai [is] õ vele levettetének.

Revelation 20:15

15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tûznek tavába vetteték.

John 5:23

23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte õt.

John 16:14-15

14 Az engem dicsõít majd, mert az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek. 15 Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek.

Acts 19:17

17 Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.

1 Corinthians 3:21-23

21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek. 22 Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendõk, minden a tiétek. 23 Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.

Galatians 1:24

24 És dicsõíték bennem az Istent.

Philippians 1:20

20 Amaz én esengõ várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.

Colossians 1:15-19

15 A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek elõtte született; 16 Mert Õ benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Õ általa és Õ reá nézve teremttettek; 17 És Õ elõbb volt mindennél, és minden Õ benne áll fenn. 18 És Õ a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsõszülött a halottak közül; hogy mindenekben Õ legyen az elsõ; 19 Mert tetszett [az Atyának,] hogy Õ benne lakozzék az egész teljesség;

Colossians 2:9

9 Mert Õ benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,

2 Thessalonians 1:10

10 A mikor eljõ majd, hogy megdicsõíttessék az õ szenteiben, és csodáltassék mindazokban, a kik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.

2 Thessalonians 1:12

12 Hogy dicsõíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti [is] õ benne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelmébõl.

1 Peter 2:9

9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;

Revelation 5:8-14

8 És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány elõtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai.

Psalms 17:8-9

8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. 9 A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Psalms 79:9

9 Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsõségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért.

Proverbs 18:10

10 Erõs torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.

Isaiah 27:3

3 Én, az Úr, õrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megõrzöm azt;

Isaiah 64:2

2 Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és elõtted a hegyek elolvadnának.

Jeremiah 14:7

7 Ha bûneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!

Jeremiah 14:21

21 Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsõségednek székét! Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk való szövetségedet!

Ezekiel 20:9

9 De cselekedtem az én nevemért, hogy ez meg ne gyaláztassék a pogányok szemei elõtt, a kik közt õk valának, a kiknek szemei elõtt megismertettem magamat velök, hogy kihozom õket Égyiptom földjérõl.

Ezekiel 20:22

22 De visszavontam kezemet, s cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztassék a pogányok elõtt, a kiknek szeme láttára kihoztam õket.

Ezekiel 20:44

44 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten!

Matthew 5:48

48 Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Matthew 6:9

9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Matthew 10:16

16 Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.

John 7:33

33 Monda azért nékik Jézus: Egy kevés ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, a ki elküldött engem.

John 13:3

3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy õ az Istentõl jött és az Istenhez megy,

John 15:18-21

18 Ha gyûlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyûlölt ti nálatoknál. 19 Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyûlöl titeket a világ. 20 Emlékezzetek meg ama beszédekrõl, a melyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az õ uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. 21 De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem.

John 16:28

28 Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.

John 16:33

33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.

John 17:12-18

12 Mikor velök valék a világon, én megtartám õket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megõrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. 13 Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy õk az én örömemet teljesen bírják õ magokban. 14 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyûlölte õket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. 15 Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól. 16 Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. 17 Szenteld meg õket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. 18 A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is õket e világra;

John 17:21-22

21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy õk is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. 22 És én azt a dicsõséget, a melyet nékem adtál, õ nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:

Acts 1:9-11

9 És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl. 10 És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, 11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.

Acts 3:21

21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idõkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrõl szólott az Isten minden õ szent prófétájának szája által eleitõl fogva.

Romans 9:17

17 Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

Romans 12:5

5 Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai [vagyunk.]

Romans 15:5-6

5 A békességes tûrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: 6 Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsõítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.

1 Corinthians 1:10

10 Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.

1 Corinthians 12:12-13

12 Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. 13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Galatians 3:28

28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Ephesians 4:4

4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;

Philippians 2:9

9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

James 4:4

4 Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

1 Peter 1:5

5 A kiket Isten hatalma õriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó idõben nyilvánvalóvá legyen.

1 Peter 1:15-17

15 Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. 17 És ha Atyának hívjátok õt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek- kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:

1 John 3:12

12 Nem úgy, mint Kain, [aki] a gonosztól vala, és meggyilkolá az õ testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az õ cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak.

Jude 1:1

1 Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentõl megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:

Jude 1:24

24 Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,

Revelation 4:8

8 És a négy lelkes állat, a melyek közül mindeniknek hat-hat szárnya [vala], köröskörül és belül teljes [vala] szemekkel; és meg nem szûnik [vala] nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, a ki vala és a ki van és a ki eljövendõ,

Revelation 15:4

4 Ki ne félne téged, Uram! és [ki] ne dicsõítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljõnek mind a pogányok és lehajolnak elõtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.

Revelation 19:12

12 És az õ szemei olyanok, mint a tûzláng; és az õ fején sok korona; az õ neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak õ maga.

Psalms 109:6-19

6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl. 7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen. 8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el. 9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé. 10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.] 11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét. 12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin! 13 Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök! 14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék! 15 Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl, 16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje. 17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle. 18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj. 19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.

Luke 4:26-27

26 Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegy asszonyhoz. 27 És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Siriából való Naámán.

John 6:39-40

39 Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. 40 Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz õ benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.

John 6:70-71

70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettõt? és egy közületek ördög. 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta õt elárulni, noha egy volt a tizenkettõ közül.

John 10:27-28

27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem õket, és követnek engem: 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl.

John 13:18

18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.

Acts 1:16-20

16 Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust. 17 Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. 18 (Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott. 19 És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.) 20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el.

Acts 1:25

25 Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson.

2 Thessalonians 2:3

3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bûn embere, a veszedelemnek fia,

Hebrews 2:13

13 És ismét: Én õ benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.

1 John 2:19

19 Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felõlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.

Nehemiah 8:10

10 És õ mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belõle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erõsségtek.

Psalms 43:4

4 Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem!

Psalms 126:5

5 A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd.

John 3:29

29 A kinek jegyese van, võlegény az; a võlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja õt, örvendezve örül a võlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.

John 15:11

11 Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.

John 16:22-24

22 Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket. 23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirõl. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. 24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.

John 16:33-17:1

33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.

Acts 13:52

52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.

Romans 14:17

17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.

Galatians 5:22

22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség.

Hebrews 12:2

2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, a ki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

1 John 1:4

4 És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen.

2 John 1:12

12 Sok írni valóm volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtõl szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.

Genesis 3:15

15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.

Proverbs 29:27

27 Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.

Zechariah 11:8

8 És három pásztort vertem el egy hónap alatt, mert elkeseredék a lelkem miattok, és az õ lelkök is megútála engem.

Matthew 10:24-25

24 Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az õ uránál. 25 Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az õ Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az õ házanépét?!

John 7:7

7 Titeket nem gyûlölhet a világ, de engem gyûlöl; mert én bizonyságot teszek felõle, hogy az õ cselekedetei gonoszak.

John 8:23

23 És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.

1 Peter 4:4-5

4 A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. 5 A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élõket és holtakat.

1 John 4:5-6

5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok. 6 Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.

1 John 5:19-20

19 Tudjuk, hogy Istentõl vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel. 20 De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Genesis 48:16

16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.

1 Chronicles 4:10

10 És Jábes az Izráel Istenét hívá segítségül, mondván: Ha engem megáldanál és az én határomat megszélesítenéd, és a te kezed én velem lenne, és engem minden veszedelemtõl megoltalmaznál, hogy bút ne lássak! És megadá Isten néki, a mit kért vala.

Psalms 30:9

9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uramnak irgalmáért könyörgök!

Psalms 121:7

7 Az Úr megõriz téged minden gonosztól, megõrzi a te lelkedet.

Ecclesiastes 9:10

10 A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedrõl el ne fogyatkozzék.

Isaiah 38:18-19

18 Mert nem a sír dicsõít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hûségedre nem a sírverembe szállók várnak! 19 Ki él, ki él, csak az dicsõít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hûségedet!

Isaiah 57:1

1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevõk elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elõl ragadtatik el az igaz;

Matthew 5:37

37 Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

Matthew 6:13

13 És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsõség mind örökké. Ámen!

Luke 8:38-39

38 Kéré pedig õt az az ember, a kibõl az ördögök kimentek, hogy õ vele lehessen; de Jézus elbocsátá õt, mondván: 39 Térj vissza házadhoz, és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus õ vele.

Luke 11:4

4 És bocsásd meg nékünk a mi bûneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól.

Galatians 1:4

4 A ki adta önmagát a mi bûneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.

Philippians 1:20-26

20 Amaz én esengõ várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által. 21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. 22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom. 23 Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; 24 De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. 25 És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre; 26 Hogy bõven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.

2 Thessalonians 3:3

3 De hû az Úr, a ki megerõsít titeket és megõriz a gonosztól.

2 Timothy 4:8

8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az õ megjelenését.

1 John 5:18

18 Tudjuk, hogy valaki Istentõl született, nem vétkezik: hanem a ki Istentõl született, megõrzi magát, és a gonosz nem illeti õt.

2 Samuel 7:28

28 Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felõl),

Psalms 12:6

6 A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr; biztosságba helyezem azt, a ki arra vágyik.

Psalms 19:7-9

7 Kijövetele az ég [egyik] szélétõl s forgása a [másik] széléig; és nincs semmi, a mi elrejtõzhetnék hevétõl. 8 Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyût. 9 Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket.

Psalms 119:9

9 Mi módon õrizheti meg tisztán az ifjú az õ útát, ha nem a te beszédednek megtartása által?

Psalms 119:104

104 A te határozataidból leszek értelmes, gyûlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét.

Psalms 119:144

144 A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!

Psalms 119:151-152

151 Közel vagy te, Uram! és minden te parancsolatod igazság. 152 Régtõl fogva tudom a te bizonyságaid felõl, hogy azokat örökké állandókká tetted.

Psalms 119:160

160 A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.

Luke 8:11

11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.

Luke 8:15

15 A melyik pedig a jó földbe [esett,] ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketûréssel.

John 8:32

32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

John 8:40

40 Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentõl hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.

John 17:19

19 És én õ érettök [oda] szentelem magamat, hogy õk is megszenteltekké legyenek [az] igazságban.

Acts 15:9

9 És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.

2 Corinthians 3:18

18 Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.

Ephesians 4:21

21 Ha ugyan Õt megértettétek és Õ benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:

Ephesians 5:26

26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által,

2 Thessalonians 2:13

13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettõl fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;

2 Timothy 2:25-26

25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, 26 És felocsudnának az ördög tõrébõl, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.

James 1:21

21 Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely megtarthatja a ti lelkeiteket. 22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívbõl buzgón szeressétek; 23 Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.

Isaiah 61:1-3

1 Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; 2 Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót; 3 Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsõségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Õ dicsõségére!

Matthew 10:5

5 Ezt a tizenkettõt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be;

Matthew 23:34

34 Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról- városra üldöztök.

John 4:38

38 Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.

John 17:3

3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

John 20:21

21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

2 Corinthians 5:20

20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.

Ephesians 3:7

7 A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Õ hatalmának munkája szerint.

Isaiah 62:1

1 Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Õ igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.

Jeremiah 1:5

5 Mielõtt az anyaméhben megalkottalak, [már] ismertelek, és mielõtt az anyaméhbõl kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.

John 17:17

17 Szenteld meg õket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

1 Corinthians 1:2

2 Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

2 Corinthians 4:15

15 Mert minden ti érettetek [van,] hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bõségessé tegye az Isten dicsõségére.

2 Corinthians 8:9

9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az õ szegénysége által meggazdagodjatok.

1 Thessalonians 4:7

7 Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.

2 Timothy 2:10

10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy õk is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsõséggel egyben.

Titus 2:14

14 A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezõt.

Hebrews 2:11

11 Mert a megszentelõ és a megszenteltek egytõl valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli õket atyjafiainak hívni,

Hebrews 9:13

13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

Hebrews 9:18

18 Innét van, hogy az elsõ sem szenteltetett meg vér nélkül.

Hebrews 9:26

26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az idõknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bûnt.

Hebrews 10:5-10

5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, 6 Égõ és bûnért való áldozatokat nem kedveltél. 7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat. 8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égõ, meg bûnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél a melyeket a törvény szerint visznek, 9 Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsõt, hogy meghagyja a másodikat, 10 A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.

Hebrews 10:29

29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?

John 17:6-11

6 Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. 7 Most tudták meg, hogy mindaz te tõled van, a mit nékem adtál: 8 Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, õ nékik adtam; és õk befogadták, és igazán megismerték, hogy én tõled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

Acts 2:41

41 A kik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.

Acts 4:4

4 Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lõn a férfiak száma mintegy ötezer.

Romans 15:18-19

18 Mert nem merek szólni semmirõl, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel. 19 Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtõl és környékétõl fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.

Romans 16:26

26 Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,

Ephesians 4:11

11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

2 Timothy 1:2

2 Timótheusnak, az én szeretett fiamnak: kegyelem, irgalmasság, békesség az Atya Istentõl és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

Jeremiah 32:39

39 És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az õ fiaiknak õ utánok.

Ezekiel 37:16-19

16 És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izráel fiaié, az õ társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izráel házáé, az õ társaié. 17 És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy egygyé legyenek kezedben. 18 És ha mondják néked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelented-é meg nékünk, mit akarsz ezekkel? 19 Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az õ társait, és teszem õket õ hozzá, a Júda fájához, és összeteszem õket egy fává, hogy egygyé legyenek az én kezemben.

Ezekiel 37:22-25

22 És egy néppé teszem õket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz mindnyájok királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra. 23 És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bûneikkel; és megtartom õket minden oly lakóhelyöktõl, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom õket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. 24 És az én szolgám, Dávid lesz a király õ rajtok, s egy pásztora lesz mindnyájoknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megõrzik és cselekszik. 25 És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, a melyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon õk és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az õ fejedelmök örökké.

Zephaniah 3:9

9 Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják õt.

Zechariah 14:9

9 És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.

John 10:16

16 Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebbõl az akolból valók: azokat is elõ kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol [és] egy pásztor.

John 10:38

38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én õ benne vagyok.

John 13:35

35 Errõl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

John 14:9-11

9 Monda néki Jézus: Annyi idõ óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? 10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, õ cselekszi e dolgokat. 11 Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.

John 17:11

11 És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

John 17:22-23

22 És én azt a dicsõséget, a melyet nékem adtál, õ nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: 23 Én õ bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted õket, a miként engem szerettél.

Acts 2:46

46 És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.

Acts 4:32

32 A hívõk sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.

1 Corinthians 12:12

12 Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is.

1 Corinthians 12:25-27

25 Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. 26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. 27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

Ephesians 4:3-6

3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. 4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is; 5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; 6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.

Philippians 1:27

27 Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felõl, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;

Philippians 2:1-6

1 Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek, 2 Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlõ indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; 3 Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. 4 Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is. 5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [õ] az Istennel egyenlõ,

Colossians 3:11-14

11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. 12 Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútûrést; 13 Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; 14 Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.

1 Peter 3:8-9

8 Végezetre mindnyájan [legyetek] egyértelmûek, rokonérzelmûek, atyafiszeretõk, irgalmasak, kegyesek: 9 Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sõt ellenkezõleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,

1 John 5:7

7 Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.

Mark 6:7

7 Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.

Mark 16:17-20

17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek; új nyelveken szólnak. 18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. 19 Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. 20 Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

Luke 22:30

30 Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.

John 1:14

14 És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

John 1:16

16 És az õ teljességébõl vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

John 15:18-19

18 Ha gyûlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyûlölt ti nálatoknál. 19 Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyûlöl titeket a világ.

John 20:21-23

21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. 22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: 23 A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.

Acts 5:41

41 Õk annakokáért örömmel menének el a tanács elõl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az õ nevéért gyalázattal illettessenek.

Romans 15:15-20

15 Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentõl nékem adott kegyelem által, 16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves [és] a Szent Lélek által megszentelt. 17 Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban. 18 Mert nem merek szólni semmirõl, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel. 19 Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtõl és környékétõl fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát. 20 Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:

2 Corinthians 6:1

1 Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.

Ephesians 2:20

20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus,

Philippians 1:29

29 Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Õ benne, hanem hogy szenvedjetek is Õ érette:

Colossians 1:24

24 Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részérõl betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Õ testéért, a mi az egyház;

2 Thessalonians 1:5-10

5 Bizonyságául az Isten igazságos ítéletének; hogy méltóknak ítéltessetek az Isten országára, a melyért szenvedtek is. 6 Mert igazságos dolog az az Isten elõtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, a kik titeket szorongatnak. 7 Néktek pedig, a kik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, a mikor megjelenik az Úr Jézus az égbõl az õ hatalmának angyalaival. 8 Tûznek lángjában, ki bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának. 9 A kik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az õ hatalmának dicsõségétõl, 10 A mikor eljõ majd, hogy megdicsõíttessék az õ szenteiben, és csodáltassék mindazokban, a kik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.

1 John 1:3

3 A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal.

1 John 3:24

24 És a ki az õ parancsolatait megtartja, az Õ benne marad és Õ is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekbõl, a melyet nékünk adott.

Revelation 21:14

14 És a város kõfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

John 6:56

56 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

John 14:23

23 Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

Romans 8:10-11

10 Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van,] jóllehet a test holt a bûn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. 11 De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az õ ti bennetek lakozó Lelke által.

1 Corinthians 1:30

30 Tõle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lõn nékünk Istentõl, és igazságul, szentségül és váltságul:

2 Corinthians 5:21

21 Mert azt, a ki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õ benne.

Ephesians 1:6-14

6 Kegyelme dicsõségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, 7 A kiben van a mi váltságunk az Õ vére által, a bûnöknek bocsánata az Õ kegyelmének gazdagsága szerint. 8 Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel, 9 Megismertetvén velünk az Õ akaratjának titkát az Õ jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, 10 Az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak; 11 Õ benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az õ akaratjának tanácsából cselekszik, 12 Hogy legyünk mi magasztalására az Õ dicsõségének, a kik elõre reménykedtünk a Krisztusban: 13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, 14 A ki záloga a mi örökségünknek [Isten] tulajdon [népé]nek megváltatására, az Õ dicsõségének magasztalására.

Ephesians 4:12-16

12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: 13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére: 14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; 15 Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestõl fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; 16 A kibõl az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Õ] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Philippians 3:15

15 Valakik annakokáért tökéletesek [vagyunk,] ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:

Colossians 1:28

28 A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elõ a Krisztus Jézusban;

Colossians 2:2

2 Hogy vígasztalást vegyen az õ szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyõzõdésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,

Colossians 2:9-10

9 Mert Õ benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, 10 És [ti] Õ benne vagytok bételjesedve, a ki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;

Colossians 3:14

14 Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.

1 Peter 5:10

10 A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az õ örök dicsõségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, õ maga tegyen tökéletesekké, erõsekké, szilárdakká és állhatatosokká,

1 John 3:1

1 Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Õt.

1 John 4:12-16

12 Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az õ szeretete teljessé lett bennünk: 13 Errõl ismerjük meg, hogy benne maradunk és õ mibennünk; mert a maga Lelkébõl adott minékünk. 14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül. 15 A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és õ [is] az Istenben. 16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] õ benne.

1 John 4:19

19 Mi szeressük õt; mert õ elõbb szeretett minket!

Genesis 45:13

13 Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsõségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat.

Proverbs 8:21-31

21 Hogy az engem szeretõknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.

Matthew 25:21

21 Az õ ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Matthew 25:23

23 Monda néki az õ ura: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Matthew 26:29

29 Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szõlõtõkének ebbõl a termésébõl mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.

Luke 12:37

37 Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és elõjövén, szolgál nékik.

Luke 22:28-30

28 Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; 29 Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, 30 Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.

Luke 23:43

43 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.

John 12:26

26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

John 14:3

3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.

John 17:5

5 És most te dicsõíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsõséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele elõtt.

1 Corinthians 13:12

12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színrõl-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

2 Corinthians 5:8

8 Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz.

Philippians 1:23

23 Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;

1 Thessalonians 4:17

17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

1 John 3:2

2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert meg fogjuk õt látni, a mint van.

Revelation 7:14-17

14 És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az õ ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. 15 Ezért vannak az Isten királyiszéke elõtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az õ templomában; és a ki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettök. 16 Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tûz rájok, sem semmi hõség: 17 Mert a Bárány, a ki a királyiszéknek közepette van, legelteti õket, és a vizeknek élõ forrásaira viszi õket; és eltöröl Isten az õ szemeikrõl minden könyet.

Revelation 21:22

22 És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

Isaiah 45:21

21 Jelentsétek meg és hozzátok elõ, sõt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtõl fogva és jelenté meg elõre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem.

Matthew 16:16

16 Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.

Luke 10:22

22 Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.

John 5:19-20

19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi. 20 Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket õ maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok.

John 6:19

19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.

John 8:55

55 És nem ismeritek õt: de én ismerem õt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem õt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem õt, és az õ beszédét megtartom.

John 10:15

15 A miként ismer engem az Atya, és én [is] ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.

John 15:21

21 De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem.

John 16:3

3 És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.

Acts 17:23

23 Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.

Acts 26:18

18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

Romans 1:28

28 És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adták õket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;

Romans 3:11

11 Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent.

Romans 3:26

26 Az Isten hosszútûrésénél fogva, az õ igazságának megbizonyítására, a mostani idõben, hogy igaz legyen Õ és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitébõl való.

1 Corinthians 1:21

21 Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket.

2 Corinthians 4:4

4 A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsõséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.

Galatians 4:8-9

8 Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek; 9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?

Hebrews 8:11

11 És nem tanítja kiki az õ felebarátját és kiki az õ atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytõl nagyig.

1 John 1:9

9 Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

John 8:50

50 Pedig én nem keresem az én dicsõségemet: van a ki keresi és megítéli.

John 15:4

4 Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szõlõvesszõ nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szõlõtõkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.

John 15:9

9 A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.

Romans 8:10

10 Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van,] jóllehet a test holt a bûn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.

Galatians 2:20

20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

Ephesians 1:6

6 Kegyelme dicsõségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,

Ephesians 1:22-23

22 És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, 23 Mely az Õ teste, teljessége Õ néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.

Ephesians 2:4-5

4 De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Õ nagy szerelmébõl, melylyel minket szeretett, 5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelembõl tartattatok meg!)

Ephesians 3:17

17 Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;

Ephesians 5:30

30 Mert az Õ testének tagjai vagyunk, az Õ testébõl és az Õ csontjaiból valók.

Ephesians 5:32

32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.

Colossians 1:27

27 A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsõségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsõségnek ama reménysége:

Colossians 2:10

10 És [ti] Õ benne vagytok bételjesedve, a ki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;

Colossians 3:11

11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

2 Thessalonians 2:16

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelmébõl örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,

1 John 4:13-14

13 Errõl ismerjük meg, hogy benne maradunk és õ mibennünk; mert a maga Lelkébõl adott minékünk. 14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.