Lamentations 3:54 Cross References - Hungarian

⁵⁴ Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

¹¹ Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. ¹² Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. ¹³ A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. ¹⁴ Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel? ¹⁵ Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. ¹⁶

⁴ Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtõl.

²² Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerõsített városon!

¹ Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé. ² Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.

¹⁵ Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;

⁴ Akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk; ⁵ Akkor átfutottak volna rajtunk a felbõszült vizek.

¹⁰ Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtõl! ¹¹ Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élõk földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. ¹² [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tõlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltõl estig végzesz velem! ¹³ Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!

¹⁸ És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

¹¹ És monda nékem: Embernek fia! ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!

³ És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat. ⁴ Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam! ⁵ És én mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha láthatnám még szentséged templomát!

⁸ Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felõl, a mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erõnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felõl is kétségben valánk: ⁹ Sõt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat: ¹⁰ A ki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;