Luke 24:26 Cross References - Hungarian

²⁶ Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe?

¹ Az éneklõmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. ² Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. ³ Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam. ⁴ Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol. ⁵ Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad õket. ⁶ Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. ⁷ De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. ⁸ A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket: ⁹ Az Úrra bízta magát, mentse meg õt; szabadítsa meg õt, hiszen gyönyörködött benne! ¹⁰ Mert te hoztál ki engem az anyám méhébõl, [és ]biztattál engem anyámnak emlõin. ¹¹ Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétõl fogva te voltál Istenem. ¹² Ne légy messze tõlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen. ¹³ Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. ¹⁴ Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. ¹⁵ Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belsõ részeim között. ¹⁶ Erõm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. ¹⁷ Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. ¹⁸ Megszámlálhatnám minden csontomat, õk pedig csak néznek [s] bámulnak rám. ¹⁹ Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. ²⁰ De te, Uram, ne légy messze tõlem; én erõsségem, siess segítségemre. ²¹ Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeibõl. ²² Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem. ²³ Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben. ²⁴ Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek õt! Jákób minden ivadékai dicsõítsétek õt, és féljétek õt Izráel minden magzata! ²⁵ Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az õ orczáját elõle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ²⁶ Felõled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok elõtt, a kik félik õt. ²⁷ Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik õt keresik. Éljen szívetek örökké! ²⁸ Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul elõtted a pogányok minden nemzetsége. ²⁹ Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is. ³⁰ Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; õ elõtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. ³¹ Õt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. [ (Psalms 22:32) Eljõnek s hirdetik az õ igazságát az õ utánok való népnek, hogy ezt cselekedte! ]

¹ Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé. ² Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. ³ Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. ⁴ Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet. ⁵ Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem! ⁶ Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted: ⁷ Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene! ⁸ Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat. ⁹ Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé. ¹⁰ Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám. ¹¹ Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik. ¹² Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik. ¹³ A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek. ¹⁴ Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel. ¹⁵ Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl; ¹⁶ Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! ¹⁷ Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; ¹⁸ És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! ¹⁹ Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. ²⁰ Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat. ²¹ A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék. ²² Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem. ²³ Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá. ²⁴ Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá. ²⁵ Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket. ²⁶ Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos; ²⁷ Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg. ²⁸ Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el. ²⁹ Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak. ³⁰ Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed! ³¹ Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. ³² És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál. ³³ Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek! ³⁴ Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg. ³⁵ Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban! ³⁶ Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. [ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]

¹ Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? ² Felnõtt, mint egy vesszõszál Õ elõtte, és mint gyökér a száraz földbõl, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! ³ Útált és az emberektõl elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerõje! mint a ki elõl orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. ⁴ Pedig betegséginket õ viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentõl! ⁵ És õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg. ⁶ Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az õ útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét õ reá veté. ⁷ Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az õt nyírõk elõtt; és száját nem nyitotta meg! ⁸ A fogságból és ítéletbõl ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élõk földébõl, hogy népem bûnéért lõn rajta vereség?! ⁹ És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. ¹⁰ És az Úr akarta õt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az õ keze által jó szerencsés lesz. ¹¹ Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket õ viseli. ¹² Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bûnösök közé számláltatott; pedig õ sokak bûnét hordozá, és a bûnösökért imádkozott!

⁷ Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.

⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.

⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem.

⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:

³ Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.

³ Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint; ⁴ És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

⁸ Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett. ⁹ Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált. ¹⁰ Mert illendõ vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsõségre, az õ idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

²² És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bûnbocsánat. ²³ Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.

² Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, a ki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

³ Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

¹¹ Nyomozódván, hogy mely vagy milyen idõre jelenté [azt] ki a Krisztusnak õ bennök levõ Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseirõl és az azok után való dicsõségrõl.