Psalms 104 Cross References - Hungarian

¹ Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! ² A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; ³ A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; ⁴ A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. ⁵ Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. ⁶ Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. ⁷ Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. ⁸ Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik. ⁹ Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. ¹⁰ A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között; ¹¹ Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat. ¹² Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak. ¹³ A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld. ¹⁴ A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl, ¹⁵ És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét. ¹⁶ Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált; ¹⁷ A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza. ¹⁸ A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke. ¹⁹ Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja. ²⁰ Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai; ²¹ Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket. ²² Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek; ²³ Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig. ²⁴ Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal. ²⁵ Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt. ²⁶ Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne. ²⁷ Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben. ²⁸ Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal. ²⁹ Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra. ³⁰ Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. ³¹ Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben; ³² A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok. ³³ Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok! ³⁴ Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban; ³⁵ Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

¹ Dávid siggajonja, a melyet az Úrhoz énekelt a Benjáminita Kús beszéde miatt.

¹ Dávid zsoltára. ² Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben. ³ Az Úr szava [zeng] a vizek fölött, a dicsõség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett. ⁴ Az Úr szava erõs; az Úr szava fenséges.

¹ Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel; felöltözött az Úr: hatalmat övezett magára; megerõsítette a földet is, hogy meg ne induljon.

⁶ Ékesség és fenség van elõtte; tisztesség és méltóság az õ szent helyén.

¹ A Dávidé. ² Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményérõl.

²² Áldjátok az Urat minden õ teremtményei, az õ uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!

³⁵ Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

³ Nagy az Úr és igen dicséretes, és az õ nagysága megfoghatatlan.

¹⁷ És felölté az igazságot, mint pánczélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal.

²⁴ Vajjon elrejtõzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam õt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.

¹⁷ Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen elõtted! ¹⁸ A ki irgalmasságot cselekszel ezeríziglen, és a ki az atyák bûnéért az õ fiaik keblében fizetsz meg õ utánok, te nagy Isten, te hatalmas, a kinek neve Seregek Ura! ¹⁹ Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetû, a kinek szemei jól látják az ember[ek] fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az õ útai szerint, és az õ cselekedeteinek gyümölcse szerint;

⁹ Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égõ tûz;

⁴ És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik õt szeretik és teljesítik az õ parancsolatait.

¹² Avagy nem te vagy-é Uram, öröktõl fogva az én Istenem, Szentem? Nem veszünk el! Ítéletre rendelted õt, oh Uram, fenyítõül választottad õt, én erõsségem! ¹³ És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érõ ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. ¹⁴ Az õ feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tûzláng; ¹⁵ És a lábai hasonlók valának az izzó fényû érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. ¹⁶ Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélû éles kard jõ vala ki; és az õ orczája, mint a nap [a mikor] fénylik az õ erejében. ¹⁷ Mikor pedig láttam õt, leesém az õ lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az õ jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Elsõ és az Utolsó, ¹⁸ És az Élõ; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. ¹⁹ Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek: ²⁰ A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és a mely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet.

²² Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [elõtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;

¹² Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elõ.

¹ Az Úr igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, a ki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott:

² És elváltozék elõttök, és az õ orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lõn, mint a fényesség.

¹⁶ Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

¹⁰ És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek mûvei az egek; ¹¹ Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak. ¹² És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.

⁵ És ez az az üzenet, a melyet tõle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen õ benne semmi sötétség.

¹¹ A Khérubon ment és röpült,

¹⁰ Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt. ¹¹ Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.

⁹ Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

¹ Jövendölés Égyiptom ellen.

⁶ A ki fenn az égben építé az õ boltozatát, és annak íveit a földre alapítá; a ki elõhívja a tenger vizeit s kiönti azokat a földnek színére: az Úr az õ neve.

³ Hosszútûrõ az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhõ.

⁶⁴ Monda néki Jézus: Te mondád. Sõt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljõni az égnek felhõiben.

⁷ Ímé eljõ a felhõkkel; és minden szem meglátja õt, még a kik õt által szegezték is; és siratja õt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.

¹¹ És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.

¹⁷ És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az õ szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

⁸ Tûz és jégesõ, hó és köd, szélvihar, a melyek az õ rendelését cselekszik;

¹³ És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égõ üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tûznek fényessége vala, és a tûzbõl villámlás jöve ki.

⁸ Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettõt vallják.

⁷ És bár az angyalokról [így] szól: Ki az õ angyalait szelekké teszi és az õ szolgáit tûz lángjává,

¹⁴ Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet?

⁷ Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.

⁴ Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! ⁵ Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérõ zsinórt? ⁶ Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; ⁷ Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

² Mert õ alapította azt a tengereken, és a folyókon megerõsítette.

⁹ Mert õ szólt és meglett, õ parancsolt és elõállott.

¹⁰ Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerõsítette a földet, hogy meg ne induljon; õ ítéli meg a népeket igazsággal.

⁶ A ki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az õ kegyelme.

⁴ Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljõ; a föld pedig mindörökké megmarad.

¹⁰ Az Úr napja pedig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek.

¹⁴ És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyébõl elmozdíttaték.

¹¹ És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta ûlõt, a kinek tekintete elõl eltûnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.

² A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. ³ És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. ⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. ⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap. ⁶ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl. ⁷ Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn. ⁸ És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap. ⁹ És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn. ¹⁰ És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.

¹⁹ Azután a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.

⁵ Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtõl fogva voltak, és föld, mely vízbõl és víz által állott elõ az Isten szavára;

¹ Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.

¹⁵ És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.

¹⁸ A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

⁹ Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé õket a mélységeken, mint egy síkon.

³ A tenger látá õt és elfutamodék; a Jordán hátrafordula. ⁴ A hegyek szöknek vala, mint a kosok, s a halmok, mint a juhoknak bárányai. ⁵ Mi a bajod, te tenger, hogy megfutamodál, és te Jordán, hogy hátrafordulál? ⁶ Hegyek, hogy szöktök vala, mint a kosok? Ti halmok, mint a juhoknak bárányai? ⁷ Indulj meg te föld az Úr orczája elõtt, a Jákób Istene elõtt,

²⁸ Mikor megerõsíté a felhõket ott fenn, mikor erõsekké lõnek a mélységeknek forrásai;

³⁹ És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.

⁵ A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.

⁷ Összegyûjti a tenger vizeit, mintegy tömlõbe; tárházakba rakja a hullámokat.

¹¹ Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. ¹² És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van: ¹³ Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. ¹⁴ És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben. ¹⁵ És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.

¹⁰ Õ szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégzõdéséig.

¹⁰ Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje: ¹¹ És azt mondám: Eddig jõjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!

⁹ Mert [úgy lesz] ez nékem, [mint] a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek.

²² Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám elõtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta.

⁷ Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; [bõ]vizû patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, a melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak.

³⁵ Pusztaságot tett vala álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká.

⁷ És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fû, nád és káka [terem.]

¹⁸ Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.

⁵ Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét? ⁶ [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak. ⁷ Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok. ⁸ Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

¹³ A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

¹⁶ Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élõt ingyen.

¹¹ Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mezõ állatai [tudva vannak] nálam.

³ Kivánkozik, sõt emésztõdik lelkem az Úrnak tornáczai után; szívem és testem ujjongnak az élõ Isten felé.

¹⁶ Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált; ¹⁷ A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

⁹ A ki megadja táplálékát a baromnak, a holló-fiaknak, a melyek kárognak.

¹⁰ Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok;

²⁶ Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?

²⁰ És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.

¹¹ Hanem az a föld, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esõjébõl iszik vizet.

²⁵ Ki hasított nyílást a záporesõnek, és a mennydörgõ villámnak útat? ²⁶ Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen; ²⁷ Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot? ²⁸ Van-é atyja az esõnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?

³⁷ Ki számlálta meg a bárányfelhõket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlõit;

⁹ Félnek is jeleidtõl a szélek lakói; a napkelet és nyugot határait megörvendezteted. ¹⁰ Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt. ¹¹ Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesõvel meglágyítod azt, termését megáldod. ¹² Megkoronázod az esztendõt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad; ¹³ Csepegnek a puszta legelõi és a halmokat vígság övezi. [ (Psalms 65:14) A legelõk megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek. ]

³ A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

⁸ A ki beborítja az eget felhõvel, esõt készít a föld számára, [és] füvet sarjaszt a hegyeken;

¹³ Szavára víz-zúgás [támad] az égben, és felhõk emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esõnek, és kihozza a szelet az õ rejtekhelyébõl.

²² Vannak-é a pogányok bálványai között, a kik esõt adhatnak? És ad-é záporokat az ég? Avagy nem te vagy-é a mi Urunk Istenünk, és nem benned kell-é bíznunk, hiszen te cselekedted mindezt!

⁴⁵ Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esõt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

¹⁷ Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevõnk volt, adván mennybõl esõket és termõ idõket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.

¹¹ Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn. ¹² Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

²⁹ És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. ³⁰ A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn.

⁵ Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;

⁹ És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.

¹⁸ Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezõnek fûvét.

¹² Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.

³ Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.

⁵ És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestõl elpusztulni.

⁵ Van föld, a melybõl kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tûz által;

²⁷ Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?

²⁵ A ki eledelt ad minden testnek; mert örökkévaló az õ kegyelme.

¹⁵ Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. ¹⁶ Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élõt ingyen.

⁸ A ki beborítja az eget felhõvel, esõt készít a föld számára, [és] füvet sarjaszt a hegyeken; ⁹ A ki megadja táplálékát a baromnak, a holló-fiaknak, a melyek kárognak.

⁵ Még a szarvas-üszõ is megellik a mezõn, és ott hagyja [fiát,] mert nincsen fû. ⁶ A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegõ után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fû.

²² Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szõlõ is kitárják gazdagságukat.

⁷ Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.

⁵ Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.

²⁶ Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket egy kemenczében, és megmérve viszik vissza a ti kenyereiteket, és esztek, de nem elégesztek meg.

³ És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.

⁴⁰ Olajfáid lesznek minden határodban, de nem kened magadat olajjal, mert olajfádnak gyümölcse lehull.

⁹ De az olajfa [így] felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

¹³ Azonban a szõlõtõ [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

⁵ Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim elõtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.

¹⁰ Mert ímé, a te ellenségeid elvesznek, [és ]elszélednek mind a hamisság cselekedõk!

¹⁶ Mikor éhséget idéze elõ a földön; [és] a kenyérnek minden botját eltöré,

⁶ Adjátok a részegítõ italt az elveszendõnek, és a bort a keseredett szívûeknek.

¹ Kicsoda hasonló a bölcshöz, és ki tudja a dolgok magyarázatát? Az embernek bölcsesége megvilágosítja az õ orczáját; és az õ ábrázatjának erõssége megváltozik.

⁷ Mert az élõk tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.

¹⁹

² Csókoljon meg engem az õ szájának csókjaival; ³ A te drága kenetid jók illatozásra; ⁴ Vonj engemet te utánad, hadd fussunk!

¹ Oh szünjetek meg hát az emberben [bízni], a kinek [egy] lehellet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhetõ õ?

¹² És eljõnek és énekelnek a Sion ormán, és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj, juhok és barmok nyája felé, és az õ lelkök olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé.

¹⁶ És mondá nékem: Embernek fia! ímé én eltöröm a kenyérnek botját Jeruzsálemben, és eszik kenyeröket mértékkel és rettegéssel, és vizöket mértékkel és ájulással iszszák.

¹⁶ Mikor bocsátom az éhség gonosz nyilait rájok, hogy pusztítsanak, a melyeket a ti pusztítástokra fogok bocsátani; és éhséget halmozok fölétek, és eltöröm köztetek a kenyér botját.

¹³ Embernek fia! ha valamely ország vétkeznék ellenem, elpártolván tõlem, és én kinyújtván kezemet ellene, eltörném néki a kenyérnek botját, és bocsátanék reá éhséget, és kiirtanék belõle embert és barmot;

¹⁵ A Seregeknek Ura megoltalmazza õket; megemésztik és letapossák a parittya-köveket, és isznak [és] zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék [és] mint az oltár szegletei. ¹⁶ És megsegíti õket az Úr, az õ Istenök ama napon, mint az õ népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az õ földén. ¹⁷ Oh, mily nagy az õ jósága és mily nagy az õ kedvessége! Ifjakat tesz virágzóvá a gabona, és leányokat a must.

²³ És vévén a poharat, [és] hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

⁴⁶ Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig [drága] kenettel kené meg az én lábaimat.

¹⁸ És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

⁹ Szeretted az igazságot és gyûlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.

²⁰ És néktek kenetetek van a Szenttõl, és mindent tudtok.

⁶ Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint czédrusfák a vizek mellett!

⁵ Az Úr szava czédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon czédrusait is.

² Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges!

²³ Izráel magasságos hegyén plántálom õt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos czédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak árnyékában fognak lakozni.

¹⁹ Az eszterág és a szarka az õ nemével, a büdös banka és a denevér.

¹² Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

⁷ Még az eszterág is tudja a maga [rendelt] idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!

²³ Te, a ki a Libánonon lakozol, a czédrusfákon fészkelsz: hogy fogsz majd nyögni, mikor fájdalmak lepnek meg, a gyermekszülõ vajudása?

⁶ Az õ ágain csinál vala fészket minden égi madár, és galyai alatt fiadzott a mezõ minden vada, s árnyékában lakik vala sokmindenféle nép.

²¹ Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra,

⁴ Ha oly magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet: onnan is levonnálak, ezt mondja az Úr.

³² A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnõ, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain.

⁵ A hörcsököt, mert kérõdzõ ugyan, de nem hasadt a körme; tisztátalan ez néktek.

⁷ De a kérõdzõk és hasadt körmûek közül ne egyétek meg ezeket: a tevét, a nyulat és hörcsököt, mert kérõdznek ugyan, de körmük nem hasadt; tisztátalanok legyenek ezek néktek.

² Lõn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok [üldözésébõl,] megizenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi pusztájában van.

¹ Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

²⁶ A marmoták nem hatalmas nép, mégis kõsziklán csinálják az õ házokat;

¹⁴ És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. ¹⁵ És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. ¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó.

¹⁹ Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok elõtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.

²⁶ Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, ²⁷ És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet: ²⁸ Ez is biró elé tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

¹² Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?

³ A csecsemõk és csecsszopók szájával erõsítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyûlölködõt és bosszúállót elnémítsd.

⁶ Olyan ez, mint egy võlegény, a ki az õ ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hõs, hogy futhatja a pályát.

⁷ A ki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az õ kegyelme. ⁸ A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az õ kegyelme. ⁹ A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az õ kegyelme.

³⁵ Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt [szabott] a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az õ neve:

⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. ⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.

²² Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.

¹⁰ Mert enyém az erdõnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.

¹⁶ Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.

¹⁰ Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. ¹¹ Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, ¹² A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

⁷ Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, a ki mindezt cselekszem!

¹³ Így szól az Úr: Három bûne miatt Ammon fiainak, sõt négy miatt, nem fordítom el; mert széthasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy kiszélesíthessék az õ határokat.

³⁹

⁴¹

¹⁰ Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik õt félik, nincs fogyatkozásuk.

¹⁵ Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.

⁴ Mert így szólott az Úr hozzám: A mint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök zsákmánya mellett, a mely ellen összehívatnak a pásztorok sereggel, és szavoktól õ meg nem retten, és meg nem ijed sokaságuktól: így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén és halmán!

² És mondjad: Mi volt anyád? Nõstény oroszlán; oroszlánok közt fekszik vala, fiatal oroszlánok között nevelé fel kölykeit. ³ És fölnevele egyet kölykei közül; fiatal oroszlánná lõn, és megtanula ragadományt ragadozni, embereket evett. ⁴ És meghallák ezt róla a népek; vermökben megfogaték, és elvivék õt horgokon Égyiptom földjére. ⁵ És mikor látta, hogy késik, hogy oda veszett reménysége, võn egyet kölykei közül, ezt tevé fiatal oroszlánná. ⁶ És ez jár vala az oroszlánok között, fiatal oroszlánná lõn, és megtanula ragadományt ragadozni, embereket evett. ⁷ És ismeré az õ özvegyeiket s városaikat elpusztítá, és megrettene a föld és annak teljessége, ordítása hangjától. ⁸ És veték ellene a pogányok köröskörül a tartományokból és kiteríték reá hálójukat, vermökben megfogaték; ⁹ És veték õt ketreczbe horgokon, s elvivék õt Babilon királyához, elvivék õt várakba, hogy többé ne hallassék szava Izráel hegyein. ¹⁰ Anyád a te nyugalmadban olyan vala, mint a víz mellé ültetett szõlõtõ, gyümölcscsel és vesszõvel bõvelkedik vala a sok víztõl. ¹¹ És lõnek néki erõs vesszei, uralkodók pálczáinak valók, és nagy vala magassága a sûrûség között és felett, és kitetszék magasságával és vesszeinek sokaságával. ¹² De kiszaggattaték [Isten] haragja által, a földre vetteték, és a napkeleti szél elszárasztá gyümölcsét; letöretének és elszáradának erõs ágai; tûz emészté meg. ¹³ És most a pusztában plántáltatott, száraz és szomjú földön. ¹⁴ És tûz jött ki ágainak egyik vesszejébõl, gyümölcsét megemészté, és nincs [többé] rajta erõs vesszõ, nincs pálcza az uralkodásra! Gyászének ez és gyászének lesz.

¹⁸ Mint nyög a barom! Megháborodtak a marha-csordák, mert nincs legelõjük; bûnhõdnek még a juhnyájak is!

²⁰ A mezõ vadai is hozzád esengenek, mert kiszáradtak a vizeknek ágyai, és tûz emésztette meg a puszta virányait.

⁴ Ordít-é az oroszlán az erdõben, ha nincs mit ragadoznia? Hallatja-é hangját barlangjából a kölyök-oroszlán, ha semmit nem fogott?!

¹³ Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein. ¹⁴ Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj. ¹⁵ A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen. ¹⁶ Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot. ¹⁷ Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

⁸ Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.

¹⁷ Fejedelmeid mint a sáska, vezéreid mint a tücsök-raj; hideg idõkben gyepûkben tanyáz, napkeletkor pedig elrepül, és helye sem tudható meg, hol volt.

²⁰ Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyûlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az õ cselekedetei fel ne fedessenek;

¹⁹ Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

¹⁶ És ímé egy öreg ember jöve a munkából a mezõrõl [késõ] estve. Ez a férfiú az Efraim hegységérõl való volt, és [csak] jövevény Gibeában, míg a helynek lakói Benjáminiták voltak.

¹² Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bõvölködése nem hagyja õt aludni.

²⁸ A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az õ kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szûkölködõnek.

⁸ Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. ⁹ Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. ¹⁰ Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. ¹¹ Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. ¹² Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük õket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.

²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. ²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.

³¹ És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.

⁶ Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege elõtted borul le.

⁹ A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

¹ Dávid zsoltára. a föld kereksége s annak lakosai.

⁵ Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!

¹⁰ Mert enyém az erdõnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. ¹¹ Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mezõ állatai [tudva vannak] nálam. ¹² Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.

¹¹ Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesõvel meglágyítod azt, termését megáldod.

³¹ Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért!

⁵ A ki teremtette az egeket bölcseséggel; mert örökkévaló az õ kegyelme.

¹⁹ Az Úr bölcseséggel fundálta a földet, erõsítette az eget értelemmel. ²⁰ Az õ tudománya által fakadtak ki a mélységbõl [a vizek,] és a felhõk csepegnek harmatot,

²² Az Úr az õ útának kezdetéül szerzett engem; az õ munkái elõtt régen. ²³ Örök idõktõl fogva felkenettem, kezdettõl, a föld kezdetétõl fogva. ²⁴ Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. ²⁵ Minekelõtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak elõtte születtem. ²⁶ Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezõket, és a világ porának kezdetét. ²⁷ Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; ²⁸ Mikor megerõsíté a felhõket ott fenn, mikor erõsekké lõnek a mélységeknek forrásai; ²⁹ Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az õ parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: ³⁰ Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörûsége valék mindennap, játszva õ elõtte minden idõben. ³¹ Játszva az õ földének kerekségén, és gyönyörûségem[et] [lelve ]az emberek fiaiban. ³² És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják. ³³ Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok! ³⁴ Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm elõtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit õrizvén. ³⁵ Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot. ³⁶ De a ki vétkezik ellenem, erõszakot cselekszik az õ lelkén; minden, valaki engem gyûlöl, szereti a halált!

¹² Õ teremtette a földet az õ erejével, õ alkotta a világot az õ bölcseségével, és õ terjesztette ki az egeket az õ értelmével.

³³ Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az õ ítéletei s kinyomozhatatlanok az õ útai!

⁸ Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,

¹⁰ Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,

¹⁷ Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élõ Istenben, a ki bõségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;

²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.

²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

¹ A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?

¹⁴ A nap érlelte drága terméssel, és a hold sarjasztotta drágaságokkal; ¹⁵ És az õs hegyek javaival, és az örök halmok drágaságaival; ¹⁶ A földnek drágaságaival és bõségével. A csipkebokorban lakozónak jó kedve szálljon Józsefnek fejére, az õ atyjafiai közül kiválasztottnak koponyájára!

¹⁹ Népeket hívogatnak a hegyre, igaz áldozattal áldoznak ott; mert a tengerek bõségét szopják, és a fövénynek rejtett kincseit.

³⁴ Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.

⁴ A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi. ⁵ A kié a tenger, és õ alkotta is azt, és a szárazföldet is az õ kezei formálták.

⁵ De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn.

¹³ Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötõjéig s határának széle Czídonig ér.

⁸ Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

¹ Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel? ² Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é? ³ Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel? ⁴ Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul? ⁵ Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é? ⁶ Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt? ⁷ Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét? ⁸ Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed. ⁹ Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt! ¹⁰ Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe? ¹¹ Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém! ¹² Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét. ¹³ Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be? ¹⁴ Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!] ¹⁵ Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel. ¹⁶ Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy. ¹⁷ Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok. ¹⁸ Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. ¹⁹ A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki. ²⁰ Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl. ²¹ Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ. ²² Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik. ²³ Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog. ²⁴ Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ. ²⁵ Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. ²⁶ Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz. ²⁷ Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. ²⁸ A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. ²⁹ Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. ³⁰ Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. ³¹ Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. ³² Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült. ³³ Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. ³⁴ Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.

¹⁴ Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.

²³ A kik hajókon tengerre szállnak, [és] a nagy vizeken kalmárkodnak,

¹ Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erõs kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a keringõ kígyót, és megöli a sárkányt, mely a tengerben van.

⁹ Gebal vénei és bölcsei voltak benned, kik hasadékaidat javítgaták; a tenger minden hajója és hajósa volt benned, hogy kicseréljék árúidat.

³¹ Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.

⁶ Uram, az égig [ér] a te kegyelmességed; a te hûséged a felhõkig!

²⁴ Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csûrük; és az Isten eltartja õket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál? ²⁵ Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? ²⁶ Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felõl? ²⁷ Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden õ dicsõségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. ²⁸ Ha pedig a füvet, mely ma a mezõn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitûek!

¹⁷ De felgerjed az én haragom õ ellene azon a napon, és elhagyom õt, és elrejtem az én orczámat õ elõle, hogy megemésztessék. És mikor utóléri a sok baj és nyomorúság, mondani fogja azon a napon: Avagy nem azért értek-é engem ezek a bajok, hogy nincsen az én Istenem én közöttem?

⁹ Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

²⁴ Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

¹⁴ Ha csak õ magára volna gondja, lelkét és lehellését magához vonná: ¹⁵ Elhervadna együtt minden test és az ember visszatérne a porba.

²⁹ Ha õ nyugalmat ád, ki kárhoztatja õt? Ha elrejti arczát, ki láthatja meg azt? Akár nép elõl, akár ember elõl egyaránt;

⁷ Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.

³ Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!

⁴ Kimegyen a lelke; visszatér földébe, [és] aznapon elvesznek az õ tervei.

⁷ Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen ]vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az õ örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.

²⁵ Sem embereknek kezeitõl nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szûkölködnék, holott õ ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;

²⁰ Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. ²¹ Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsõségének szabadságára. ²² Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.

¹³ Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.

⁴ Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

⁶ Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.

¹⁴ A paloták elhagyatvák, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, hol a vadszamár kedvére él, a nyájak meg legelnek. ¹⁵ Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termõfölddé, és a termõföld erdõnek tartatik;

¹⁷ Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;

²² Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, megállnak én elõttem, szól az Úr, azonképen megáll a ti magvatok és nevetek;

⁹ És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felõl jõjj elõ lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!

¹ Titeket is [megelevenített,] a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bûneitek miatt,

⁴ De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Õ nagy szerelmébõl, melylyel minket szeretett, ⁵ Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelembõl tartattatok meg!)

⁵ Nem az igazságnak cselekedeteibõl, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az õ irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdõje és a Szent Lélek megújítása által,

⁵ És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.

¹⁷ Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszünt és megnyugodott.

¹⁶ És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;

⁵ Mert mint elveszi a legény a szûzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a võlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.

¹⁸ Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az õ népét örömmé. ¹⁹ És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!

⁴¹ És örvendezek bennök, ha jót cselekedhetem velök és biztosan beplántálhatom õket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel.

¹⁷ Az Úr, a te Istened közötted van; erõs õ, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az õ szerelmében, énekléssel örvendez néked.

⁵ És ha megtalálta, felveti az õ vállára, örülvén. ⁶ És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.

²² Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira! ²³ És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. ²⁴ Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

³⁶ Mert õ tõle, õ általa és õ reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsõség mindörökké. Ámen.

⁵ A kinek dicsõség örökkön örökké! Ámen.

²¹ Annak légyen dicsõség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségrõl nemzetségre örökkön örökké. Ámen!

¹⁸ És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettõl, és megtart az õ mennyei országára; a kinek dicsõség örökkön örökké! Ámen.

²¹ Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az õ akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves õ elõtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsõség örökkön örökké. Ámen.

¹¹ Övé a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

¹⁸ Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

¹² Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erõt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsõséget és áldást. ¹³ Sõt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké.

¹⁸ Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tûzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala.

³ Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztõ tûz van elõtte, s körülte erõs forgószél.

¹⁶ Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

⁴ Megvilágosítják az õ villámai a világot; látja és megretteg a föld. ⁵ A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr elõtt, az egész földnek Ura elõtt.

⁷ Indulj meg te föld az Úr orczája elõtt, a Jákób Istene elõtt,

⁵ Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

¹ Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, elõtted a hegyek elolvadnának; mint a tûz meggyújtja a rõzsét, a vizet a tûz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy elõtted reszkessenek a népek; ² Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és elõtted a hegyek elolvadnának.

²³ Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! ²⁴ Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! ²⁵ Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. ²⁶ Nézek, és ímé a bõ termõ föld pusztává lõn; és minden városa összeomlott az Úr elõtt, az õ haragjának tüze elõtt!

⁸ Ne rendüljön-é meg e miatt a föld? És ne búsuljon-é annak minden lakosa?! Bizony felindul egészen, mint a folyam, és dagad és apad, mint Égyiptom folyója.

⁵ A hegyek reszketnek elõtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétõl megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él. ⁶ Ki állhatna meg haragja elõtt, és ki birhatná ki búsulásának tüzét? Heve szétfoly, mint a láng, és a kõszálak is szétporlanak tõle.

⁵ Elõtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad. ⁶ Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!

¹⁰ Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.

³ És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké.

⁴ Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

¹ Dávid dicsérõ éneke. ² Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké!

² Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

² Hanem az Úr törvényében van gyönyörûsége, és az õ törvényérõl gondolkodik éjjel és nappal.

² Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.

¹¹ Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkûek!

⁵ Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet. ⁶ Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

¹² Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;

¹⁵ A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek. ¹⁶ Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedrõl nem feledkezem el.

¹¹¹ A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok.

¹²⁷ Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat. ¹²⁸ Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyûlölöm.

¹⁶⁷ Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem.

¹⁷ És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! ¹⁸ Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

¹⁴ Ilyennek ismerd a bölcseséget a te lelkedre nézve: ha azt megtalálod, akkor lesz jó véged, és a te reménységed el nem vész!

¹⁷ Mert a fügefa nem fog virágozni, a szõlõkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. ¹⁸ De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.

⁴⁷ És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.

⁴ Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

³¹ Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!

⁴ Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél.

³⁸ De a bûnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.

¹³ Szájuknak vétke az õ ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.

¹ Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára, éneke. ² Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak elõle az õ gyûlölõi.

²⁷ Mert ímé, a kik eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.

⁸ Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevõt.

²² Áldjátok az Urat minden õ teremtményei, az õ uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!

⁴⁵ Azért, hogy megtartsák az õ rendeleteit, és törvényeit megõrizzék. Dicsérjétek az Urat!

⁴⁸ Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.

²² A gonoszok pedig a földrõl kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedõk kiszaggattatnak abból.

¹ És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsõség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké! ² Mert igazak és igazságosak az õ ítéletei, és azt a nagy paráznát, a mely a földet megrontotta az õ paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az õ szolgáinak vérét annak kezén.