Psalms 8 Cross References - Hungarian

¹ Az éneklõmesternek a gittithre; Dávid zsoltára. ² Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, a ki az egekre helyezted dicsõségedet. ³ A csecsemõk és csecsszopók szájával erõsítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyûlölködõt és bosszúállót elnémítsd. ⁴ Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: ⁵ Micsoda az ember - [mondom] - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? ⁶ Hiszen kevéssel tetted õt kisebbé az Istennél, és dicsõséggel és tisztességgel megkoronáztad õt! ⁷ Úrrá tetted õt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél; ⁸ Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezõnek vadait is; ⁹ Az ég madarait és a tenger halait, [mindent], a mi a tenger ösvényein jár. [ (Psalms 8:10) Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön! ]

¹¹ Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

⁵ Az Úr pedig leszálla felhõben, és ott álla õ vele, és nevén kiáltá az Urat: ⁶ És az Úr elvonula õ elõtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. ⁷ A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bûnt: de nem hagyja a [bûnöst] büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.

⁵⁸ Hogyha meg nem tartod [és] nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsõséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét:

²⁷ Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.

⁹ Az ég madarait és a tenger halait, [mindent], a mi a tenger ösvényein jár. [ (Psalms 8:10) Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön! ]

⁵ Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, [és] nem veti meg a rosszat.

⁵ Az én lelkem oroszlánok között van, tûzokádók között fekszem; emberek között, a kiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles szablya.

¹⁰ Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között. ¹¹ Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhõkig a te hûséged. [ (Psalms 57:12) Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsõséged! ]

¹ Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.

⁴ Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten elõtt, és ujjongnak örömmel.

¹⁷ Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják õt. ¹⁸ Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, a ki csudadolgokat cselekszik egyedül! ¹⁹ Áldott legyen az õ dicsõséges neve mindörökké, és teljék be dicsõségével az egész föld. Ámen! Ámen!

¹ Az éneklõmesternek, a gittithre. Aszáfé.

¹ Az éneklõmesternek, a gittitre; Kóráh fiainak zsoltára.

⁴ Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között! ⁵ Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhõkig ér a te hûséges voltod!

² Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva és örökké! ³ Napkelettõl fogva napnyugotig dicsértessék az Úr neve! ⁴ Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsõsége túl van az egeken.

¹ Dávid dicsérõ éneke.

¹³ Dicsérjék az Úrnak nevét, mert az õ neve dicsõ egyedül; az õ dicsõsége égre-földre [kihat!]

¹⁶ Az õ ínye édességek,

¹³ Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsõítjük neved!

³ Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

⁴⁵ Ha tehát Dávid Urának hívja õt, mi módon fia?

²⁸ És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

¹⁰ A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)

⁹ Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; ¹⁰ Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. ¹¹ És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.

⁸ Sõt annakfelette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

²⁶ Mert ilyen fõpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplõtelen, a bûnösöktõl elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lõn,

⁶ És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erõs mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható.

⁷ De Izráel fiai közûl az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertõl kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Égyiptom között és Izráel között.

¹⁶ Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

⁹ És monda a férfiaknak: Tudom, hogy az Úr néktek adta ezt a földet, és hogy megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad elõttetek. ¹⁰ Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Veres tenger vizét elõttetek, a mikor kijöttetek Égyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az Emoreusok két királyával, a kik túl voltak a Jordánon, Szíhonnal és Óggal, a kiket megöltetek. ¹¹ És a mint hallottuk, megolvadott a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön!

⁹ Híveinek lábait megoltalmazza,

⁴ Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!

¹⁶ Gyalázatom naponta elõttem van, és orczám szégyene elborít engem.

¹⁰ Hadakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tûzben.

⁵ Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela. ⁶ Boldog ember az, a kinek te vagy erõssége, [s] a te ösvényeid vannak szívében. ⁷ Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai esõ.

²⁰ És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az õ kezébõl, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül. ²¹ És külde Ésaiás, Ámós fia Ezékiáshoz, mondván: Így szól az Úr, Izráel Istene: mivel hozzám könyörögtél Szanhérib miatt, Assiria királya miatt: ²² Ez a beszéd, a melyet az Úr felõle szól: Megútál téged, gúnyt ûz belõled Sionnak szûz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya; ²³ Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izráel Szentje ellen! ²⁴ Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem e hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas czédrusait, válogatott cziprusait, és behatolok végsõ magaslatába [és] kertjének erdejébe! ²⁵ Én ástam és vizet ittam, és kiszáraztom lábam talpával Égyiptom minden folyóit. ²⁶ Hát nem hallottad-é, hogy régtõl fogva én tevém ezt, az õskor napjaiban elvégzém ezt, és most elõhozám, hogy puszta kõrakássá tégy erõs városokat?! ²⁷ És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és ]lõnek [mint] a mezõ füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetõn, mint szárba nem indult vetés! ²⁸ Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat. ²⁹ Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, a melyen jövél!

³⁶ Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assir táborban száznyolczvanötezeret, és midõn reggel [az emberek] felköltek, ímé [azok] mindnyájan holt hullák valának! ³⁷ Elindula azért és ment és visszatért Szanhérib, az assiriai király, és lakozék Ninivében. ³⁸ És lõn, hogy mikor imádkozék, Nisróknak, az õ istenének templomában, fiai: Adramélek és Saréser levágák õt karddal; és ezek Ararát földére menekülvén, fia, Esárhaddon uralkodék helyette.

³¹ De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

⁹ A ki pusztulással sujtja a hatalmasokat, és pusztulás száll az erõsségekre.

²⁰ Ellenkezõleg az Úr az õ szent templomában, hallgasson elõtte az egész föld!

²⁵ Abban az idõben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted.

¹⁶ És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemõk szája által szereztél dicsõséget?

²¹ Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted.

²⁷ Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erõtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erõseket;

⁹ És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. ¹⁰ Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs.

¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó.

¹⁹ És mondák az írástudók a Faraónak: Az Isten ujja ez. De kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgata reájok; a mint mondotta vala az Úr.

¹⁸ Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kõtáblákat.

¹⁹ Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok elõtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.

¹² Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!

³ Van-é száma az õ sereginek, és kire nem kél fel az õ világossága?

⁵ Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az õ szemei elõtt.

²⁴ Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!

¹ Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.

⁶ Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.

¹¹ Te rontád meg Égyiptomot mintegy átdöföttet; erõs karoddal elszélesztetted ellenségeidet.

¹⁹ Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

² Nagyok az Úrnak cselekedetei; kivánatosak mindazoknak, a kik gyönyörködnek azokban.

⁷ A ki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az õ kegyelme. ⁸ A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az õ kegyelme. ⁹ A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az õ kegyelme.

³ Dicsérjétek õt: nap és hold; dicsérjétek õt mind: fényes csillagai!

²⁰ Ha pedig Isten ujjával ûzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

²⁰ Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az õ örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétõl fogva az õ alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy õk menthetetlenek.

¹ Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.

³¹ És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.

¹⁸ (Avagy lakozhatnék-é valósággal az Isten e földön az emberek között? Ím az egek és az egeknek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.)

¹⁷ Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

⁶ Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.

² Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!

¹⁷ Elégett a tûzben, levágatott; arczod haragjától elvesznek.

⁴ Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jõjj el hozzám szabadításoddal,

³ Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?

³ Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet!

¹⁷ Minden népek semmik Õ elõtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.

¹² Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertõl? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fû?!

¹⁵ És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? még egyéb, ezeknél nagyobb útálatosságokat is fogsz látni.

²⁰ És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.

⁶⁸ Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az õ népét,

⁴⁴ És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.

⁶ Sõt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel õ róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? ⁷ Kisebbé tetted õt rövid idõre az angyaloknál, dicsõséggel és tisztességgel megkoronáztad õt és úrrá tetted kezeid munkáin, ⁸ Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett. ⁹ Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált.

¹² Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévõket, a jó cselekedetekbõl, ha látják [azokat,] dicsõítsék Istent a meglátogatás napján.

²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.

⁷ És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

²⁹ Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy õt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de õ még sem akart elmenni.

¹⁸ Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát: ¹⁹ Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?! ²⁰ Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

³ Szívének kivánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg. Szela. ⁴ Sõt eléje vitted javaidnak áldásait; szín-arany koronát tettél fejére. ⁵ Életet kért tõled: adtál néki hosszú idõt, örökkévalót és végtelent.

¹ Az éneklõmesternek a sosannimra, Kóráh fiainak tanítása; ének a szerelmetesrõl. ² Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: mûvem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla. ³ Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké.

⁶ Nyilaid élesek; népek hullanak alád; a király ellenségeinek szívében.

⁴ A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

²⁰ Áldjátok az Urat õ angyalai, ti hatalmas erejûek, a kik teljesítitek az õ rendeletét, hallgatván az õ rendeletének szavára.

³¹ Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsõítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsõítteték õ benne. ³² Ha megdicsõítteték õ benne az Isten, az Isten is megdicsõíti õt õ magában, és ezennel megdicsõíti õt.

²¹ Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erõn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendõben is:

⁷ Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; ⁸ És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

⁷ Kisebbé tetted õt rövid idõre az angyaloknál, dicsõséggel és tisztességgel megkoronáztad õt és úrrá tetted kezeid munkáin,

⁹ Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált.

¹⁶ Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.

²⁰ A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása elõtt, megjelent pedig az idõk végén ti érettetek, ²¹ A kik õ általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta õt a halálból és dicsõséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.

²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

² És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;

¹ Dávidé; zsoltár.

¹⁸ És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

²⁴ Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt. ²⁵ Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. ²⁶ Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. ²⁷ Mert mindent az õ lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.

²² És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,

² A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,

⁸ Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett.

²² A ki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erõk.

²⁰ És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.

²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. ²³ És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. ²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. ²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.

³⁹

¹⁵ Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mezõ minden vadja ott játszadozik. ¹⁶ Lótuszfák alatt heverész, a nádak és mocsarak búvóhelyein. ¹⁷ Befedezi õt a lótuszfák árnyéka, [és] körülveszik õt a folyami fûzfák. ¹⁸ Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is. ¹⁹ Megfoghatják-é õt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tõrökkel?! ^{20 21 22 23 24}

¹⁵ Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel. ¹⁶ Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy. ¹⁷ Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok. ¹⁸ Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. ¹⁹ A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki. ²⁰ Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl. ²¹ Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ. ²² Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik. ²³ Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog. ²⁴ Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ. ²⁵ Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. ²⁶ Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz. ²⁷ Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. ²⁸ A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. ²⁹ Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. ³⁰ Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. ³¹ Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. ³² Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült. ³³ Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. ³⁴ Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.

¹⁰ Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok;

²⁶ Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhõkön.

⁷ Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

¹ Az éneklõmesternek a gittithre; Dávid zsoltára.

²⁴ Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.