Job 29 Cross References - Hungarian

¹ Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda: ² Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem! ³ Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet; ⁴ A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra! ⁵ Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim; ⁶ Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott; ⁷ Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám: ⁸ Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak. ⁹ A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették. ¹⁰ A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt. ¹¹ Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem. ¹² Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége. ¹³ A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém. ¹⁴ Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem. ¹⁵ A vaknak én szeme valék, és a sántának lába. ¹⁶ A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém. ¹⁷ Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala. ¹⁸ Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim. ¹⁹ Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat. ²⁰ Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben. ²¹ Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra. ²² Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem. ²³ Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra. ²⁴ Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be. ²⁵ [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

⁷ És elkezdé az õ példázó beszédét, és monda: Siriából hozatott engem Bálák, Moábnak királya kelet hegyeirõl, [mondván:] Jöjj, átkozd meg nékem Jákóbot, és jöjj, szidalmazd meg Izráelt;

¹² A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

¹ Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:

¹ Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélõ vala és bûn-gyûlölõ. ² Születék pedig néki hét fia és három leánya. ³ És vala az õ marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál. ⁴ Eljártak vala pedig az õ fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az õ három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök. ⁵ Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé õket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égõáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az õ szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.

¹⁰ Nem te vetted-é körül õt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

³ Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

²⁸ Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az õ kegyeseit; megõrzi õket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.

²⁸ És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam õket, azonképen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam õket, azt mondja az Úr!

¹ Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentõl megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:

¹⁷ Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.

⁶ A világosság elsötétedik az õ sátorában, szövétneke kialszik felette.

¹⁷ Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jõ rájok az õ veszedelmök! [Hányszor] osztogatja részöket haragjában.

²⁸ Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.

⁶ Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban.

²⁸ Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod;

⁴ Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszszõd és botod, azok vigasztalnak engem.

¹ Dávidé.

¹¹ Mert jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer [másutt;] inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!

⁹ Az igazak világossága vígassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik.

²⁰ A ki az õ atyját vagy anyját megátkozza, annak kialszik szövétneke a legnagyobb setétségben.

²⁰ Mert a gonosznak nem lesz [jó] vége, az istentelenek szövétneke kialszik.

⁴ Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikbõl kapákat, és dárdáikból metszõkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.

¹² Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.

⁴⁶ Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.

⁸ Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.

¹⁴ Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

⁸ Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

¹⁴ Az Úr bizodalmas az õt félõkhöz, és szövetségével oktatja õket.

⁵ Bizony elrejt engem az õ hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.

¹ Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.

³² Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az õ titka.

³ Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

²⁷ Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elûzi elõled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd! ²⁸ És bátorságban lakozik Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a bor földén, és az õ egei harmatot csepegnek. ²⁹ @Boldog vagy Izráel!] @Kicsoda olyan mint] @te? Nép, a kit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és a ki a te dicsõségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked a te ellenségeid, és te azoknak magaslatait taposod.

⁹ Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erõs? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.

¹² Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erõs férfiú! ¹³ Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden õ csoda dolgai, a melyekrõl beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe.

³ Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.

⁸ Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre. ⁹ Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom. ¹⁰ De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

¹³ És lõn néki hét fia és három leánya. ¹⁴ És az elsõnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren- Happuk. ¹⁵ És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az õ atyjok örökséget is ada nékik az õ fiútestvéreik között. ¹⁶ Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az õ fiait és unokáit negyedízig.

⁷ Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.

² Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?

⁸ Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyûlölõinket te szégyeníted meg. ⁹ Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.

³ Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom. ⁴ Mint a nyilak a hõsnek kezében, olyanok a serdülõ fiak. ⁵ Boldog ember, a ki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.

³ Feleséged, mint a termõ szõlõ házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül.

⁶ A véneknek ékessége az unokák, és a fiaknak ékessége az atyák.

⁴ Bevisz engem a borozó házba,

¹ Az én ágyasházamban éjjeleken keresém azt, a kit szeret az én lelkem, ² Immár felkelek és eljárom a várost,

⁸ Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, a ki éjjeli szállásra tér be?

¹⁵ És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép a míg velök van a võlegény? de eljõnek a napok, a mikor elvétetik tõlök a võlegény, és akkor bõjtölni fognak.

¹¹ Szõlõtõhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltõjét a szõlõ vérében.

¹³ A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat; ¹⁴ Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.

²⁴ És Áserrõl monda: Áldott a többi fiak felett Áser! Legyen az õ atyjafiai elõtt kedves, és áztassa lábát olajban.

¹⁷ [Hogy] ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat.

¹⁶ Az Úrnak gyûlölõi hízelegnének néki, és örökkévaló volna az õ idejök. [ (Psalms 81:17) És õ megelégítené õt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltenélek be téged! ]

¹⁸ Bírákat és felügyelõket állíts minden kapudba, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, a te törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igaz ítélettel.

¹⁹ Az ilyet fogja meg az õ atyja és anyja, és vigyék azt az õ városának véneihez és az õ helységének kapujába,

¹ Boáz pedig felment a kapuba, és ott leült. És ímé arra ment az a legközelebbi rokon, a kirõl Boáz beszélt vala, és monda néki: Jer csak, ülj ide atyafi. És az oda ment és leüle. ² Ekkor õ maga mellé vett tíz férfiút a város vénei közül és monda: Üljetek ide! És azok leülének.

¹¹ És monda az egész nép, mely a kapuban vala és a vének: Tanuk vagyunk! Tegye az Úr az asszonyt, a ki a te házadba megy, olyanná, mint Rákhel és Lea, a kik ketten építették fel Izráel házát, és gyûjts vagyont Efratában és szerezz nevet Bethlehemben.

²¹ Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

¹⁶ Ezek azok a dolgok, a melyeket cselekedjetek: Igazságot szóljon ki-ki az õ felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban.

³² Az õsz ember elõtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtõl. Én vagyok az Úr.

³¹ Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.

⁸ A király, ha az õ ítélõszékiben ül, tekintetével minden gonoszt eltávoztat.

³ Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. ⁴ Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik.

⁷ Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: a kinek az adóval, az adót; a kinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet.

¹ Emlékeztessed õket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,

¹⁷ Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.

⁵ Hasonlatosképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.

¹⁹ Azok pedig mondának néki: Hallgass, tedd kezed ajakadra, és jõjj el velünk, és légy nékünk atyánk és papunk. Melyik jobb, hogy egy ember házának légy papja, vagy hogy Izráelben egy nemzetségnek és háznépnek légy papja?

² Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

¹¹ Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

⁵ Tekintsetek reám és álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra.

⁴ És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgõ hangon szólasz- é, mint õ?

¹⁹ A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; a ki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.

³² Ha bolond voltál felfuvalkodásodban, vagy ha meggondoltad: kezedet szájadra vessed.

¹⁹ Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.

⁶ Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

²⁶ Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddõzõ férfiú, mert õk pártos ház.

²⁰ Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

² Mikor öregbülnek az igazak, örül a nép; mikor pedig uralkodik az istentelen, sóhajt a nép.

²² És mindnyájan bizonyságot tõnek felõle, és elálmélkodának kedves beszédein, a melyek szájából származtak, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?

²⁷ Lõn pedig mikor ezeket mondá, fölemelvén szavát egy asszony a sokaság közül, monda néki: Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlõk, melyeket szoptál.

²² Egy özvegyet vagy árvát se nyomorítsatok meg. ²³ Ha nyomorgatod azt, és hozzám kiált, meghallgatom az õ kiáltását. ²⁴ És felgerjed haragom, és megöllek titeket fegyverrel, és a ti feleségeitek özvegyekké lésznek, a ti fiaitok pedig árvákká.

¹⁸ Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek; szereti a jövevényt, adván néki kenyeret és ruházatot.

² Valának, a kik ezt mondják vala: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokadmagunkkal vagyunk, nékünk gabona kell, hogy együnk és éljünk. ³ És valának, a kik ezt mondják vala: Mind mezeinket, mind szõlõinket, mind házainkat zálogba kell adogatnunk, nékünk gabona kell, mert éhezünk. ⁴ Viszontag valának, a kik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szõlõinkre; ⁵ És ímé, bár a mi testünk épen olyan, mint a mi atyánkfiainak testök, s a mi fiaink olyanok, mint az õ fiaik, mi nékünk mégis rabság alá kell adnunk fiainkat és leányainkat, sõt vannak már rabszolga leányaink is, és nincs erõnk arra, [hogy õket megválthatnók,] hisz mezeink és szõlõink másokéi már! ⁶ Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam; ⁷ És magamba [szállva,] gondolkodtam errõl, és megfeddém az elõljárókat és fõembereket, ezt mondván nékik: Ti a ti atyátokfiaival szemben uzsoráskodtok! És szerzék õ ellenök nagy gyûlést; ⁸ És mondám nékik: Mi megváltottuk a mi atyánkfiait, a zsidókat, a kik a pogányoknak eladattak vala, a mi tehetségünk szerint; és ti is meg akarjátok venni a ti atyátokfiait, s õk nékünk adják el magokat?! És hallgatának és nem tudának felelni semmit. ⁹ És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy [valahára] ne gyalázzanak [már] minket a pogányok, a mi ellenségeink? ¹⁰ Hiszen én, atyámfiai és legényeim is pénzt és gabonát kölcsönöztünk nékik; engedjük el, kérlek, e tartozást! ¹¹ Adjátok vissza, kérlek, nékik még ma az õ mezeiket, szõlõiket, olajkerteiket és házaikat; ennekfelette, a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak századát [engedjétek el.] ¹² És felelének: Visszaadjuk és tõlök nem veszünk semmit; úgy cselekszünk, a mint te mondod. Ekkor egybehívám a papokat és megeskettetém õket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni. ¹³ Ruhámat is megrázám és mondék: Épen így rázzon ki az Isten minden embert az õ házából és vagyonából, és épen így legyen kirázatott és üres, valaki meg nem teljesíti e beszédet. És monda az egész gyülekezet: Ámen. És dícsérék az Urat, és e beszéd szerint cselekedett a nép.

⁵ Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod? ⁶ Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted. ⁷ Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezõtõl megtagadtad a kenyeret. ⁸ A ki hatalmas volt, azé vala az ország, és a ki nagytekintélyû volt, az lakik vala rajta. ⁹ Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.

⁴ Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

¹⁷ És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

⁵ Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az õ nevének; csináljatok útat annak, a ki jön a pusztákon át, a kinek Jah a neve, és örüljetek elõtte.

¹² Mert megszabadítja a kiáltó szûkölködõt; a nyomorultat, a kinek nincs segítõje.

² Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét? Szela. ³ Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot! ⁴ Mentsétek meg a szegényt és szûkölködõt; a gonoszok kezébõl szabadítsátok ki.

¹³ A ki bedugja fülét a szegény kiáltására; õ is kiált, de meg nem hallgattatik.

¹¹ Szabadítsd meg azokat, a kik a halálra vitetnek, és a kik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! ¹² Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki vizsgálja az elméket, õ érti, és a ki õrzi a te lelkedet, õ tudja? és kinek-kinek az õ cselekedetei szerint fizet.

¹⁶ Igazságosan ítélte a szegényt és a nyomorultat, azért jó volt dolga. Nem ez-é az igaz ismeret felõlem? azt mondja az Úr!

²⁷ Tiszta és szeplõ nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya elõtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az õ nyomorúságukban, [és] szeplõ nélkül megtartani magát e világtól.

¹¹ És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, a ki a te kapuidon belõl van, és a jövevény, az árva és az özvegy, a kik te közötted vannak, azon a helyen, a melyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az õ nevét.

¹³ Bizony add vissza néki azt a zálogot napnyugtakor, hogy az õ ruhájában feküdjék le, és áldjon téged. És igazságul lesz ez néked az Úr elõtt, a te Istened elõtt.

⁵ És szólj, és mondjad az Úr elõtt, a te Istened elõtt: Veszendõ mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erõs és temérdek néppé lõn ottan.

¹⁰ És õ mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belõle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erõsségtek. ¹¹ A Léviták is csendesíték vala az egész népet, mondván: Hallgassatok, mert e nap szent és ne bánkódjatok! ¹² Elméne azért mind az egész nép enni és inni és részt küldeni és szerezni nagy vígasságot, mert megértették a beszédeket, a melyekre õket tanították vala.

⁹ Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.

¹⁹ Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt; ²⁰ Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

⁴ Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.

⁶ Adjátok a részegítõ italt az elveszendõnek, és a bort a keseredett szívûeknek. ⁷ Igyék, hogy felejtkezzék az õ szegénységérõl, és az õ nyavalyájáról ne emlékezzék meg többé. ⁸ Nyisd meg a te szádat a mellett, a ki néma, és azoknak dolgában, a kik adattak veszedelemre. ⁹ Nyisd meg a te szádat, ítélj igazságot; forgasd ügyét a szegénynek és a szûkölködõnek!

¹³ És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljõnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiûzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr elõtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.

¹⁴ Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok;

³⁹ Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték õt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt. ⁴⁰ Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle. ⁴¹ És az kezét nyújtva néki, felemelé õt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá õt elevenen.

¹² Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bõséges az Isten elõtt; ¹³ A mennyiben e szolgálatnak próbája által dicsõítik az Istent a ti Krisztus evangyéliomát valló engedelmességtekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívûségtekért. ¹⁴ Mikor érettetek könyörögve õk is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bõséges kegyelme miatt.

¹⁶ Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette; ¹⁷ Sõt mikor Rómában volt, buzgón keresett engem, meg is talált. ¹⁸ Az Úr engedje meg néki, hogy találjon irgalmasságot az Úrnál ama napon. És hogy mily nagy szolgálatot tett Efézusban, te jobban tudod.

⁷ Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia.

⁶ Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

⁹ Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!

⁵ Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsõséges koszorúja népe maradékának;

¹⁷ És felölté az igazságot, mint pánczélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal.

¹⁰ Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint võlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.

³ És leszel dicsõség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében.

¹⁴ Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

⁷ Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felõl való fegyvereivel;

¹⁴ Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,

⁸ Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.

⁸ És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.

³¹ És monda [Mózes]: Kérlek, ne hagyj el minket: mert te tudod, hol kell megszállanunk e pusztában, és légy nékünk szemünk gyanánt.

⁵ A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;

¹² Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. ¹³ Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. ¹⁴ Mert a test sem egy tag, hanem sok. ¹⁵ Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testbõl való; avagy nem a testbõl való-é azért? ¹⁶ És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testbõl való; avagy nem a testbõl való-é azért? ¹⁷ Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? ¹⁸ Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. ¹⁹ Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? ²⁰ Így azonban sok tag [van] ugyan, de egy test. ²¹ Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. ²² Sõt sokkal inkább, a melyek a test legerõtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: ²³ És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; ²⁴ A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, ²⁵ Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. ²⁶ És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. ²⁷ Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. ²⁸ És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. ²⁹ Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévõ erõk-é? ³⁰ Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? ³¹ Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.

²⁶ És ítélik vala a népet minden idõben; a nehéz dolgokat Mózes elé viszik vala, minden kisebb dologban pedig õk ítélnek vala.

¹⁴ Akkor keress, kutass és szorgalmatosan tudakozódjál, és ha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént az efféle útálatosság közötted:

⁸ Ha megfoghatatlan valami elõtted, a mikor ítélned kell vér és vér között, ügy és ügy között, sérelem és sérelem között, vagy egyéb versengések között a te kapuidban: akkor kelj fel, és menj el arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened. ⁹ És menj be a Lévita-papokhoz és a bíróhoz, a ki lesz majd abban az idõben; és kérdezd meg õket, és õk tudtul adják néked az ítéletmondást. ¹⁰ És annak a mondásnak értelme szerint cselekedjél, a melyet tudtul adnak néked azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr; és vigyázz, hogy mind a szerint cselekedjél, a mint tanítanak téged.

¹⁶ Abban az idõben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla õ elõtte. ¹⁷ És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem õ nála abban a házban. ¹⁸ És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. ¹⁹ És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt. ²⁰ És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az õ meghalt fiát én mellém fektette. ²¹ Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem. ²² Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király elõtt. ²³ Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. ²⁴ És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé, ²⁵ Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. ²⁶ Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté. ²⁷ Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, [mert] az az õ anyja. ²⁸ És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az õ szívében az ítélettételre.

⁷ És ez gondviselõje volt Hadassának, azaz Eszternek az õ nagybátyja leányának; mert sem atyja, sem anyja nem volt, és a leány szép alakú és szép ábrázatú vala, s mikor meghalt az õ atyja és anyja, Márdokeus leánya gyanánt magához fogadá.

¹⁸ Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!

² Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni; a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni.

⁷ Megérti az igaz a szegényeknek ügyét; az istentelen pedig nem tudja megérteni.

¹ Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek:

³⁵ Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem õt.

⁷ Nem félek sok ezernyi néptõl sem, a mely köröskörül felállott ellenem.

⁸ Olvadjanak el, folyjanak széllyel, mint a víz; ha felteszi nyilait, legyenek tompultak azok.

³ Akkor elevenen nyeltek volna el minket, a mint felgerjedt haragjok ellenünk;

⁶ Áldott az Úr, a ki nem adott minket fogaik prédájául!

¹⁴ [Van] olyan nemzetség, a kinek fogai fegyverek, és a kinek zápfogai kések; hogy a szegényeket kiemészszék e földrõl, és az emberek közül a szûkölködõket.

¹² Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

⁴⁹ És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszûntek azt számba venni, mivelhogy száma nem [vala].

²⁶ Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

¹⁶ Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az õ fiait és unokáit negyedízig. ¹⁷ És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.

⁶ Mert csak pillanatig [tart] haragja, [de] élethossziglan jóakarata; este bánat száll be [hozzánk], reggelre öröm. ⁷ Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.

¹⁶ Hosszú élettel elégítem meg õt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

²³ Te, a ki a Libánonon lakozol, a czédrusfákon fészkelsz: hogy fogsz majd nyögni, mikor fájdalmak lepnek meg, a gyermekszülõ vajudása?

¹⁶ A te könnyelmûséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, [és] elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyû, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr.

⁴ Ha oly magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet: onnan is levonnálak, ezt mondja az Úr.

⁹ Jaj annak, a ki bûnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra rakhassa fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elõl.

¹⁶ Alant elszáradnak gyökerei, és felülrõl levágatik az ága.

³ És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.

⁸ Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hõség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendõben nem retteg, sem a gyümölcsözéstõl meg nem szûnik.

⁵ Kigyógyítom õket hûtlenségökbõl; szeretem õket ingyen kegyelembõl, mert elfordult tõlök az én haragom. ⁶ Olyanná leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon. ⁷ Kiterjednek az õ ágai, és olyan lesz az õ ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné.

¹³ Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsõségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat.

²⁴ De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétõl, onnan, Izráel pásztorától, kõsziklájától.

⁹ Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

¹⁴ Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

³ Sokan mondják az én lelkem felõl: Nincs számára segítség Istennél, Szela.

³⁴ Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.

⁵ A ki jóval tölti be a te ékességedet, [és] megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

³¹ De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

¹⁶ Azért nem csüggedünk; sõt ha a mi külsõ emberünk megromol is, a belsõ mindazáltal napról-napra újul.

⁹ A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették. ¹⁰ A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

¹¹ Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek. ¹² Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

² Csepegjen tanításom, mint esõ; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra!

¹⁵ Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó. ¹⁶ Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.

³¹ Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én! ³² Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat. ³³ Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!

¹¹ Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem,

¹⁵ Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.

⁴⁶ Embernek fia! fordítsd orczádat délre, és szólj dél felé és prófétálj a déli mezõ erdeje ellen!

¹⁶ Most azért halld meg az Úrnak beszédét! Te azt mondod: Ne prófétálj az Izráel ellen, és ne szólj az Izsák háza ellen!

⁶ Ne prófétáljatok! prófétálnak õk. [Ha ]nem prófétálnak ezeknek, nem múlik el a gyalázat!

⁴⁶ És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala õt e naptól fogva többé senki megkérdezni.

⁶ Szálljon alá, mint esõ a rétre, mint zápor, a mely megöntözi a földet.

³ Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az õ kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljõ hozzánk, mint az esõ, mint a késõi esõ, a mely megáztatja a földet.

¹ Kérjetek esõt az Úrtól a késõi esõ idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesõt ad nékik, [és] kinek-kinek füvet a mezõn.

²⁶ És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az õ szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik.

¹⁵ Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hûség jár a te orczád elõtt.

¹ Grádicsok éneke.

⁴¹ Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?

¹⁴ A mint meghallá Ábrám, hogy az õ atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig. ¹⁵ És csapatokra oszolván ellenök éjszaka õ és szolgái, megveré õket, és ûzé õket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik. ¹⁶ És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az õ atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet. ¹⁷ Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megverésébõl, kiméne õ elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.

⁴⁰ Te légy az én házamon fõgondviselõ, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.

⁵ És király lõn Jesurunban, mikor összegyûltek a népnek fejei, és együtt voltak Izráel törzsei.

⁸ És mondának Gileád vénei Jeftének: Azért fordultunk most hozzád, hogy jõjj el velünk, és hadakozzál az Ammon fiai ellen, és légy mi nékünk fejünk, és Gileád minden lakosinak.

² [Mert] ennekelõtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.

¹ Tanácsot tarta pedig Dávid az ezredeknek és századoknak fejeivel és minden elõljárókkal. ² És monda Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha néktek tetszik, és ha az Úrtól, a mi Istenünktõl [van:] küldjünk el mindenfelé a mi atyánkfiaihoz, a kik [otthon] maradtak Izráel minden tartományaiban, s velök együtt a papokhoz és Lévitákhoz, az õ városaik és vidékeik szerint, hogy [õk is] gyûljenek hozzánk. ³ Hogy hozzuk ide a mi Istenünknek ládáját mi hozzánk, mert a Saul idejében nem törõdtünk vele. ⁴ És monda az egész gyülekezet, hogy úgy kell cselekedni; mert igaznak [láttaték] e dolog az egész nép elõtt.

³ És vala az õ marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.

³ Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted; ⁴ A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

³⁷ Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

³ Erõsítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. ⁴ Mondjátok a remegõ szívûeknek: legyetek erõsek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jõ, az Isten, a ki megfizet, Õ jõ, és megszabadít titeket!

¹ Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; ² Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót; ³ Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsõségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Õ dicsõségére!

³ Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; ⁴ A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba [esteket] azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.

⁵ Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sõt mindenképen nyomorogtunk; kívül harcz, belõl félelem. ⁶ De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével. ⁷ Sõt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, a melylyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kivánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem.

² És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangyéliomának [hirdetésében,] hogy erõsítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felõl; ³ Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.