1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.
11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.
12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
24 De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.
31 Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Job 30 Cross References - Hungarian
2 Kings 2:23
23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz!
Job 12:4
4 Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja õt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
Job 19:13-19
13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Job 29:8-10
Psalms 35:15-16
Psalms 69:12
12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
Isaiah 3:5
5 És adok nékik gyerkõczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok.
Mark 14:65
65 És kezdék õt némelyek köpdösni, és az õ orczáját elfedni, és õt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala õt.
Mark 15:17-20
17 És bíborba öltözteték õt, és tövisbõl font koszorút tevének a fejére,
18 És elkezdék õt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!
19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala õt, és térdet hajtva tisztelik vala õt.
20 Mikor pedig kicsúfolták õt, leveték róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltözteték; és kivivék õt, hogy megfeszítsék.
Luke 23:14
14 Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti elõttetek kivallatván, semmi olyan bûnt nem találtam ez emberben, a mivel õt vádoljátok:
Luke 23:18
18 De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
Luke 23:35
35 És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig õt a fõemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha õ a Krisztus, az Istennek ama választottja.
Luke 23:39
39 A felfüggesztett gonosztevõk közül pedig az egyik szidalmazá õt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!
Acts 17:5
5 De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtõl felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségbõl némely gonosz férfiakat, és csõdületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek õket kihozni a nép közé.
Titus 1:12
12 Azt mondta valaki közülök, az õ saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
Job 24:5
5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
Job 24:13-16
13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
Hebrews 11:38
38 A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.
2 Kings 4:38-39
38 Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a próféták fiainak.
39 Kiméne azért egy a mezõre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, tele szedé az õ ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba fõzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?
Amos 7:14
14 És felele Ámós, és mondá Amáziásnak: Nem vagyok próféta, sem prófétának fia; barom-pásztor vagyok és vad fügét szedek;
Luke 15:16
16 És kívánja vala megtölteni az õ gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Genesis 4:12-14
12 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
13 Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
14 Ímé elûzöl engem ma e földnek színérõl, és a te színed elõl el kell rejtõznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
Psalms 109:10
10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]
Daniel 4:25
25 Mindez betelék Nabukodonozor királyon.
Daniel 4:32-33
32 És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az õ akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az õ kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?
33 Abban az idõben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsõségére az én ékességem, és méltóságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és fõembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.
Judges 6:2
2 És hatalmat võn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól [való féltökben] készítették magoknak az Izráel fiai [azokat] a barlangokat, rejtekhelyeket és erõsségeket, a melyek a hegységben vannak.
1 Samuel 22:1-2
1 Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza [népe], oda menének hozzá.
2 És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának õ vele.
Isaiah 2:19
19 És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elõl és nagyságának dicsõsége elõtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
Revelation 6:15
15 És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kõszikláiba;
Genesis 16:12
12 Az pedig vadtermészetû ember lesz: az õ keze mindenek ellen, és mindenek keze õ ellene; és minden õ atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.
Job 6:5
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
Job 11:12
12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
2 Kings 8:18
18 És járt az Izráel királyainak útján, a miképen cselekedtek volt az Akháb házából valók; mert az Akháb leánya volt a felesége, és gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt.
2 Kings 8:27
27 És járt az Akháb házának útján, és gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, mint az Akháb háza; mert az Akháb házának veje vala.
2 Chronicles 22:3
3 Õ is az Akháb házának útjain jára; mert az õ anyja vala néki tanácsadója az istentelen cselekedetre.
Job 40:4
4 És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgõ hangon szólasz- é, mint õ?
Psalms 15:4
4 A megbélyegzett útálatos az õ szemeiben, de az Urat félõket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja.
Psalms 49:10-13
10 Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.
11 De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat másoknak hagyják.
12 Gondolatjok [ez:] az õ házok örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékrõl- nemzedékre [szállnak,] nevöket hangoztatják a földön.
13 Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.
Proverbs 1:7
7 Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
Proverbs 1:22
22 Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!
Proverbs 16:22
22 Életnek kútfeje az értelem [annak], a ki bírja azt; de a bolondok fenyítéke bolondságuk.
Isaiah 32:6
6 Mert a bolond [csak] bolondot beszél, és az õ szíve hamisságot forral, hogy istentelenséget cselekedjék, és szóljon az Úr ellen tévelygést, hogy az éhezõ lelkét éhen hagyja, és a szomjazó italát elvegye.
Jeremiah 7:18
18 A fiak fát szedegetnek, az atyák gyujtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynõjének béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek.
Mark 6:24
24 Az pedig kimenvén, monda az õ anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelõ János fejét.
Job 17:6
6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Psalms 44:14
14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levõknek.
Psalms 69:11-12
Lamentations 3:14
14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
Lamentations 3:63
63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.
Numbers 12:14
14 Az Úr pedig monda Mózesnek: Ha csak az atyja pökött volna is az õ orczájára, avagy nem kellene-é szégyenkeznie hetednapig? Rekesztessék ki hét napig a táboron kívül, és azután hívassék vissza.
Deuteronomy 25:9
9 Akkor járuljon hozzá az õ ángya a vének szemei elõtt, és húzza le saruját annak lábáról, és köpjön az arczába, és szóljon, és ezt mondja: Így kell cselekedni azzal a férfival, a ki nem építi az õ testvérének házát.
Job 19:13-14
Job 19:19
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Job 42:6
6 Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!
Psalms 88:8
8 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.
Proverbs 19:7
7 A szegényt minden atyjafia gyûlöli, még barátai is eltávolodnak tõle; unszolja szavakkal, de õk eltünnek.
Isaiah 50:6
6 Hátamat odaadám a verõknek, és orczámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés elõtt.
Zechariah 11:8
8 És három pásztort vertem el egy hónap alatt, mert elkeseredék a lelkem miattok, és az õ lelkök is megútála engem.
Matthew 26:56
56 Mindez pedig azért lõn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák õt a tanítványok mind, és elfutának.
Matthew 26:67
67 Akkor szemébe köpdösének és arczul csapdosák õt, némelyek pedig botokkal verék,
Matthew 27:30
30 És mikor megköpdösék õt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
Ruth 1:21
21 Többed magammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engemet az Úr; miért hívnátok hát engem Naóminak, holott az Úr ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engemet?
2 Samuel 16:5-8
5 Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségébõl való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala [õket.
6 És kõvel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erõs férfiak mindnyájan az õ jobb és balkeze felõl valának.
7 És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vér[szopó] és istentelen ember!
8 Megfizet [most] az Úr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!
Job 12:18
18 A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
Job 12:21
21 Szégyent zúdít az elõkelõkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
Psalms 32:9
9 Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád.
Psalms 35:21
21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
Matthew 26:67-68
Matthew 27:39-44
39 Az arramenõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván.
40 És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!
41 Hasonlóképen a fõpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
42 Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki.
43 Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.
44 A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.
James 1:26
26 Ha valaki istentisztelõnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sõt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.
Job 19:12
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
Job 19:18
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
Psalms 140:4-5
Psalms 69:26
26 Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;
Isaiah 3:12
12 Jaj a gonosznak, gonoszul lesz [dolga,] mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki.
Zechariah 1:15
15 De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam [ugyan,] de õk gonoszra törtek.
Job 22:16
16 A kik idõnap elõtt ragadtattak el, és alapjokat elmosta a víz?!
Psalms 18:4
4 Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtõl.
Psalms 69:14-15
Isaiah 8:7-8
Job 3:25
25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
Job 6:4
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Job 7:9
9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
Job 7:14
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Job 9:27-28
Job 10:16
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
Job 31:23
23 Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!
Psalms 55:4-5
Psalms 88:15
15 Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?
Isaiah 44:22
22 Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhõt bûneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.
Hosea 6:4
4 Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhõ és mint a korán múló harmat.
Hosea 13:3
3 Azért olyanná lesznek, mint a reggeli felhõ és mint a harmat, a mely korán eltûnik; mint a szérûrõl elsodort polyva és mint a kéménynek füstje.
1 Samuel 1:15
15 Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítõ italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr elõtt.
Job 3:24
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Psalms 22:14
14 Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Psalms 40:12
12 Te, Uram, ne tartsd vissza tõlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
Psalms 42:4
4 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: "Hol van a te Istened?"
Isaiah 53:12
12 Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bûnösök közé számláltatott; pedig õ sokak bûnét hordozá, és a bûnösökért imádkozott!
Job 7:4
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
Job 33:19-21
Psalms 6:2-6
2 Uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban.
3 Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim!
4 Lelkem is igen megháborodott, és te, oh Uram, míglen?
5 Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért;
6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsõít téged?
Psalms 22:2
2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Psalms 38:2-8
2 Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
3 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
4 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
5 Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett.
6 Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
7 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
8 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
Isaiah 38:13
13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!
Job 2:7
7 És kiméne a Sátán az Úr elõl, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.
Job 7:5
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
Job 19:20
20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
Psalms 38:5
5 Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett.
Isaiah 1:5-6
Genesis 18:27
27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
Job 2:8
8 És võn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.
Job 9:31
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
Psalms 69:1-2
Psalms 69:14
14 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.
Jeremiah 38:6
6 Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, a mely a tömlöcz pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba.
Job 19:7
7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Job 27:9
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?
Psalms 80:4-5
Lamentations 3:8
8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
Lamentations 3:44
44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
Matthew 15:23
23 Õ pedig egy szót sem felele néki. És az õ tanítványai hozzá menvén, kérik vala õt, mondván: Bocsásd el õt, mert utánunk kiált.
Job 6:9
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Job 7:20-21
Job 10:3
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Job 10:14-17
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Job 13:25-28
25 A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
26 Hogy ily [sok] keserûséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
27 Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.
Job 16:9-14
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
13 Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
Job 19:6-9
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.
7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
Job 19:22
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
Job 23:6
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Psalms 77:7-9
Psalms 89:13
13 Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon a te nevednek örvendeznek.
Jeremiah 30:14
14 Elfeledkezett rólad minden szeretõd, és nem keres téged: mert megvertelek ellenséges veréssel, kegyetlen ostorozással, a te bûnödnek sokaságáért, [és hogy] eláradtak a te vétkeid.
1 Peter 5:6
6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
Job 9:17
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
Job 21:18
18 Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél elõtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el.
Job 27:21
21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.
Psalms 1:4
4 Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél.
Psalms 18:10
10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.
Psalms 104:3
3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
Isaiah 17:13
13 A népségek, mint sok vizek háborgása, úgy háborognak, de megdorgálja azt és elfut messzire, és elragadtatik, mint a hegyek polyvája szél elõtt és mint pozdorja a forgószél elõtt;
Jeremiah 4:11-12
Ezekiel 5:2
2 Harmadrészét tûzben égesd meg a város közepette, midõn betelnek a megszállásnak napjai; azután vedd a harmadrészét, vagdald apróra a karddal a [város] körül, és harmadrészét szórd oda a szélnek, és én kardot vonszok utánok.
Hosea 4:19
19 Szárnyaihoz köti õt a szélvész, és megszégyenülnek áldozataik miatt.
Genesis 3:19
19 Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
2 Samuel 14:14
14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhetõ, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve elõtte az eltaszított sem.
Job 3:19
19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
Job 9:22
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
Job 10:8
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Job 14:5
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Job 21:33
33 Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok [mentek el] elõtte.
Ecclesiastes 8:8
8 Egy ember sem uralkodhatik a szélen, hogy feltartsa a szelet; és semmi hatalmasság nincs a halálnak napja felett, és az ütközetben senkit el nem bocsátanak; és a gonoszság nem szabadítja meg azt, a ki azzal él.
Ecclesiastes 9:5
5 Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlõ szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé [mennek.]
Ecclesiastes 12:5-7
5 Az idõben, mikor megremegnek a háznak õrizõi, és megrogynak az erõs férfiak, és megállanak az õrlõ leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézõk.
6 És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklõ leányok.
7 Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen ]vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az õ örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.
Hebrews 9:27
27 És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Judges 5:31
31 Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
Psalms 35:25
25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük õt!
Job 24:4
4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
Job 31:16-21
16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!
19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
20 Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
Psalms 12:1
1 Az éneklõmesternek a seminithre; Dávid zsoltára.
Psalms 35:13-14
Proverbs 14:21
21 A ki megútálja az õ felebarátját, vétkezik; a ki pedig a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, boldog az!
Proverbs 14:31
31 A ki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtõjét; az pedig tiszteli, a ki könyörül a szûkölködõn.
Proverbs 17:5
5 A ki megcsúfolja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtõjét; a ki gyönyörködik [másnak] nyomorúságában, büntetlen nem lészen!
Proverbs 19:17
17 Kölcsön ád az Úrnak, a ki kegyelmes a szegényhez; és az õ jótéteményét megfizeti néki.
Proverbs 28:8
8 A ki öregbíti az õ marháját kamattal és uzsorával, annak gyûjt, a ki könyörül a szegényeken.
Isaiah 58:7-8
Jeremiah 13:17
17 Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken [a ti] kevélység[tek] miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik.
Jeremiah 18:20
20 Hát roszszal fizetnek-é a jóért, hogy [õk] vermet ásnak nékem? Emlékezzél! Elõtted álltam, hogy javokra beszéljek, hogy elfordítsam rólok haragodat.
Daniel 4:27
27 Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsõségem tisztességére?
Luke 19:41
41 És mikor közeledett, látván a várost, síra azon.
John 11:35
35 Könnyekre fakadt Jézus.
Romans 12:15
15 Örüljetek az örülõkkel, és sírjatok a sírókkal.
2 Corinthians 9:9
9 A mint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az õ igazsága örökké megmarad.
Job 3:25-26
Job 18:6
6 A világosság elsötétedik az õ sátorában, szövétneke kialszik felette.
Job 18:18
18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségérõl elüldözik õt.
Job 19:8
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
Job 23:17
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!
Job 29:18
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Psalms 97:11
11 Világosság támad fel az igazra, és az egyenesszívûekre öröm.
Isaiah 50:10
10 Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az õ szolgája szavára? õ, a ki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!
Jeremiah 8:15
15 [Miért] békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító idõre, holott ímé [itt] van az ijedelem.
Jeremiah 14:19
19 Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, [itt van] a rettegés!
Jeremiah 15:18
18 Miért lett szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizû, csalóka patak!
Micah 1:12
12 Mert beteg lett Marótnak lakosa [az õ] java[i] miatt; mert veszedelem szállt le az Úrtól Jeruzsálemnek kapujára.
Psalms 22:4
4 Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.
Jeremiah 4:19
19 Oh én belsõm, oh én belsõm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót!
Jeremiah 31:20
20 Avagy nem kedves fiam-é nékem Efraim? Avagy nem kényeztetett gyermek-é? Hiszen valahányszor ellene szóltam, újra megemlékeztem õ róla, azért az én belsõ részeim megindultak õ rajta, bizony könyörülök rajta, azt mondja az Úr!
Lamentations 1:20
20 Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belsõ részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn [minden] olyan, mint a halál!
Lamentations 2:11
11 Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belsõ részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.
Psalms 38:6
6 Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
Psalms 42:9
9 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.
Psalms 43:2
2 Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
Isaiah 53:3-4
Lamentations 3:1-3
Job 17:14
14 Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?
Psalms 44:19
19 Nem pártolt el tõled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedrõl:
Psalms 102:6
6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Isaiah 13:21-22
Isaiah 38:14
14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!
Micah 1:8
8 E miatt kesergek és jajgatok; ruhátalan és mezítelen járok. Üvöltök, mint a sakálok, és sikongok, mint a struczmadarak.
Malachi 1:3
3 Ézsaut ellenben gyûlöltem, és az õ hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig pusztai sakálokévá.
Psalms 102:3
3 Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Psalms 119:83
83 Noha olyanná lettem, mint a füstön levõ tömlõ; a te rendeléseidrõl el nem feledkezem.
Lamentations 3:4
4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.
Lamentations 4:8
8 [De most] feketébb az õ ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg õket az utczákon; bõrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.
Lamentations 5:10
10 Bõrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
Psalms 137:1-4
1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
Ecclesiastes 3:4
4 Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Isaiah 21:4
4 Reszket szívem, iszonyúság rettent, a kedves éjszakát remegéssé tevé nékem.
Isaiah 22:12
12 És fölhív az Úr, a seregek Ura ama napon sírásra és gyászolásra, ti magatok megkopaszítására és gyászruha-öltésre,
Isaiah 24:7-9
Lamentations 5:15
15 Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
Daniel 6:18
18 Erre eltávozék a király az õ palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevõ szerszámokat sem hozata eléje; kerülte õt az álom.